2019. szeptember 16., Edit

Márta István állami kitüntetése

Márta István a VölgyTornác 2008-as megnyitóján, Nagyvázsonyban

VIDEÓVAL

Tizenhárom év Új Színház-vezetés, évtizedes pécsi színházi fesztivál-szervezés, zeneszerzői, előadóművészi munkásság. És, ami Nagyvázsonyt egész közvetlenül érinti, érintette: Művészetek Völgye huszonhárom éve. Ez utóbbiban a kortárs művészetek mellett a hagyományok, a kézművesség, a kőszínházi és alternatív színházi kultúra nyári ünnepe. Márta István munkássága dióhéjban, amelyet az egyik legrangosabb kitüntetéssel ismertek el

Nagyvázsonyhoz 4 éven át kötődő életút

A kapolcsi civil szervezet által életre hívott és szervezett fesztivál néhány év alatt az egyik legnagyobb európai összművészeti programsorozatává nőtte ki magát. A Völgyhöz 2007-ben Nagyvázsony is csatlakozhatott – ezzel mind a szervezőnek és ugyanakkor sok vázsonyinak is régi álma valósult meg és tartott mintegy 4 esztendőn át. Márta István a  Nemzeti Ünnepen vehette át a Parlamentben a Magyar Érdemrend Középkereszt Polgári Tagozata kitüntetést. A díjazott életútjából leginkább Nagyvázsonyhoz a több, mint két évtizedes Művészetek Völgye programsorozat kapcsolódik. A völgyben zajló programok a profi és félprofi, a szó legnemesebb értelmében vett amatőr kulturális közösségek, összmagyar kultúra megmaradásáért tett szervezői munkássággal párosult. Sokan szeretik a völgyet, hiszen az fővárosi és urbánus “elit” mellett a hazai falusi értékek őrzését és olyan perifériákra szorult tájegységek kultúrájának ügyét is felvállalta, mint a felvidéki amatőr színtársulat, akiket a szlovák nyelvtörvény üldözött; vagy a legszegényebb kárpátaljai  magyar színházának, a Beregszászi Magyar Színház ügye vagy éppen a csángók, szórványmagyarok kultúrája. A Márta István által vezetett Kapolcsi Kulturális és Művészeti Egylet 2007-ben kötött megállapodást Nagyvázsonnyal.

A díjazott 2007 májusában írta alá a településsel kötött VölgyTornác-együttműködést

A május 15-vel datált együttműködés és annak következményeként létrejött DumaVölgy-HumorVár programsorozat évtizedes szünet után újra tömött kocsisorokat, gazdag programot, színes és látványos vásárt hozott Kinizsi várához. Az együttműködés az itt olvasható cikk szerint sajnos véget ért, a 2011-ben felállt településvezetés nem tudta megtartani az országos hírűvé vált eseménysorozatot.

A Magyar Köztársasági Érdemrend a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés. Az Érdemrend fokozatait olyan személyeknek ítélik oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytattak. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza a miniszterelnök vagy az adott miniszter felterjesztése és ellenjegyzése mellett.

A kitüntetéseket általában valamilyen nevezetes – Magyarország történelme szempontjából lényeges esemény tiszteletére tartott – ünnepen, többnyire nemzeti ünnepen, így március 15-én, augusztus 20-án vagy október 23-án adják át. Márta István 2012. március 15-én vette át a rangos elismerést, a díjazott jelenleg Európa egyik legnagyobb kulturális negyedének, a pécsi Zsolnay-negyednek ügyvezető igazgatója.

Gömöry

Ez a vicces, zenés kisfilm a 2007-es nagyvázsonyi VölgyTornác-megállapodás aláírásáról készült:

Címkék: , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.