2020. augusztus 15., Mária

Számít-e a lakosok véleménye, számít-e a biztonság és a rend?

Március 7-én egy érintett vállalkozó részvételével tartott vállalkozói “fórumot” Vígh-Krupla Orsolya polgármester. Az egy vállalkozó az az Ányos Tibor csárdaüzemeltető volt, aki régóta szorgalmazza a vár körüli kis utcák forgalmának át- illetve visszaszervezését. Több fórumon hangoztatott véleménye szerint a csökkenő forgalma annak tulajdonítható be, hogy az autósok nem állhatnak be a vár főbejáratának szájába (a csárdától 50 méterre), hanem a számukra kijelölt nagy parkolókban kell megállniuk (2 perc séta). Ennek ellentmond, hogy információink szerint a vár környéki többi vállalkozó, kisbolt, langallós, vendéglő-panzió és vendégház-üzemeltető nem csak hogy örvend a gyalogosforgalomnak, hanem jól is járt az autósok kiszorításával. Megszereztük annak a több, mint 30 ingatlantulajdonosnak a támogatását, akik aláírásukkal kérték az autósforgalom korlátozását.

A történethez vissza kell mennünk 2009-re. A vár (térképen fekete terület) akkori vezetője – úgy tudjuk – a műemlékvédelemmel történt egyeztetés után a várhoz lekanyarodó kis utcavégnek teljes lezárást kezdeményezte. (Lentebb, a kis térképen kék terület, Vár utca vége; a légifotón vár jobb oldali területéről van szó, kis autó áll épp rajta). Ezzel a lezárással megszűnt a parkolás a vár előtti (vár keleti oldala) murvás placcon, amivel kapcsolatban Máthé Géza, a műemléki hatóság szakembere is úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja ott a későbbiekben sem parkoló kialakítását. Sőt, a terület a jövőben feltárási terület lehet, hiszen ott húzódott a valamikori külső védfal és árok is.

Kérdés: figyelembe veszik-e a lakosok kérését

Az autósok parkolása a vár környezetében lévő kis utcákban, a Vár-, a Sörház-, a Temető-, a Szigony-, a Bástya és a Bercsényi valamint az Édes Gergely utcákban megoldhatatlan. Sajnos a várcsárdának sincs saját vendégparkolója, így maradt a gépjárművek számára kijelölt két parkoló, a vártól 2-3 percnyi sétára lévő faluközponti és az úgynevezett “Városi dombi” parkoló (térkép: sárga területek). A helyiek, a helyiek vendégei és az áruszállítók továbbra is behajthatnak az övezetbe, az erre a célra kiadott Lakó- és vendégkártyákkal. A lakosság a parkolási rend megerősítésére aláírást gyűjtött, amelynek első oldalát itt mellékeljük (kattintson a képre nagyításért). Úgy tudjuk, hogy azóta még többen csatlakoztak már a kéréshez, miszerint gyermekeik, unokáik biztonsága érdekében maradjon fenn az új rend. Igen ám, de ahogy itt megírtuk néhány napja, a március 28-i testületi ülésen újra napirend lesz a téma.

Információink szerint a forgalmi változást korábban megszavazó Vigh-Krupla Orsolya polgármester most azzal a tervvel akar előrukkolni, amelyben 5 kérdést tesz fel a lakóknak és ezzel az ötkérdéses kérdőívvel szeretné kikérni az érintettek véleményét. Sokak véleménye szerint ennyire azért nem komplikált az ügy,  hiszen ha jól meggondoljuk háromféle alternatíva létezik:

  • minden marad a mostani állapotában
  • minden visszaáll a régi rend szerint: parkoló a vár előtt, autók ki-be hajthatnak a szűk utcákba és a 10-12 autó megtelte után parkolnak ahol tudnak (például magánterületeken, kapubejárókban, virágágyásokon)
  • marad lezárva a vár előtti kis 10-12 autós parkoló, de feloldják a kis utcákat. Ezesetben minden autós (ismerve a magyarországi morált) bezúdúl a kis utcákba és parkol a 2. pontban leírt módon

Várkörnyék. Fekete folt: vár; Piros terület: forgalomtól elzárt terület; Sárga: parkolók; Zöld: Várcsárda; Kék: vár előtti valamikori parkoló

Ahogy írtuk, a várcsárdának nincs parkolója, de a jelenlegi vezetés választási bulijának helyet adó üzemegység szeretné, ha visszaállna a régi “rend”: aki elfér, parkoljon a vár előtti (ma elzárt keleti) területen, aki nem, az meg ahol tud.  A várcsárdához közvetlen egyébként a személyzet és az áruszállítás számára egy kis zsákutcán lehet lehajtani, ahova a leírtakon kívül táblával jelölve másnak behajtani tilos (fotón a vár bal oldali területe, a tiltás ellenére parkol rajta néhány autó; térképen: a Temető u-ból a vár felé lekanyarodó kis zsákköz). Ennek a parkolási tilalomnak amúgy oka az ottani káosz megelőzése, a várcsárda zavartalan ellátásának biztosítása  és nem utolsó sorban a vár védelme. Ez a kis lehajtó utcácska ugyanis a vár nyugati oldalán fekszik, ahol a legérzékenyebb a várfal. Azaz, oda a műemlékvédelem pusztán egy háziállat-simogatót engedélyezett, lévén többtucat autó parkolása esetén benyomódna a szinthez képest süllyesztett várfal a várárokba.

Vár fentről. Jobb oldalon a vár előtti valamikori parkoló, baloldalon a várcsárda, a vár mögötti zöld terület magántulajdon ill. várfal miatt védő terület (háziállat-bemutató)

Érdemes hát végiggondolni a mellékelt aláírásgyűjtő ív szempontjait, amit leírunk mi is:

  • a vár melletti szűk utcák aszfaltjáról lejőve rögtön magánterületek kezdődnek, azokon elvileg parkolni tilos
  • a vár melletti szűk utcák alkalmatlanok a parkolás biztosítására (kb. 3-3,5 méter szélesek), sok helyütt egymás mellett két gépjármű egész egyszerűen nem is fér el
  • a legtöbb szolgáltató örül a korlátozásnak, számukra forgalom-növekedéssel járt a döntés
  • ez gyermekeink, unokáink közvetlen érdeke is, kevéséb vannak kitéve balesetveszélynek a sok helyen beláthatatlan kis utcákban, falakkal takart kanyarokban

Március 28-án ülésezik a testület. Egy véleményt megismert a polgármester asszony. A többi közvetlenül érintett üzlettulajdonos, vállalkozó, vállalkozás-üzemeltető nem kapott írásos meghívást a vállalkozói “fórumra”. Sem telefonost.

Összefoglalva: rend kontra káosz. Az átszervezéssel a lakók, a gyermekek, a többi múzeum és az üzlet-tulajdonsok többségének érdeke számított. Kérdés, hogy kinek az érdeke érvényesül 28-án. Illetve sérül-e egyáltalán valakinek az érdeke, ha minden marad a kialakított rendezettség szerint?

NVMA

Címkék: , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.