2019. november 19., Erzsébet

Képviselők a koronán

VIDEÓVAL

Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi, Tihany, Nemesvámos mellett az olyan “turisztikai fellegvár”, mint Litér is csatlakozott a Balatoni Korona fizetőeszközhöz, amelyet ma indítottak útjára. Nagyvázsony nincs a sorban, bár szinte napra pontosan 3 éve településünkön elsőként volt fórum a helyi gazdaságélénkítés ilyen lehetőségéről. Ennek ellenére áttételesen településünk is kötődik a helyi pénzhez. Ugyanis történt, hogy nem képviselő kapott koronát, hanem a korona képviselőt: Óváry Ferenc és dr. Horváth Balázs néhai országgyűlési képviselők is szerepelnek a bankókon.

Varga István Nagyvázsonyban

Útjára indult a helyi pénz

Három éve, 2009. március 15-én az a Varga István volt falunk ünnepi díszvendége, aki a koszorúzást követően a Községházán szervezett fórumon beszélt a világon számtalan helyen bevezetett helyi pénz lehetőségeiről. A Magyarországon elsőként Sopronban bevezetett és sikeres lokális fizetőeszköz, a Soproni Kékfrankos atyja ma a Magyar Nemzeti Bank új felügyelő bizottságának tagja és régi harcosa a helyi gazdaságélénkítés alternatív formáinak. Mégsem volt eredménytelen azonban a térségi lobbi, hiszen a mai napon Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Porga Gyula veszprémi polgármester, Leitold László elnök (Balatoni Korona Zrt.) és Markovszky György iparkamarai elnök a Megyeházán hivatalosan is útjára indították a Balaton-térség új fizetőeszközét.

Nem fentről várjuk a megoldást - hangsúlyozták a bankó útjára indításán. Napló-fotó

Helyi gazdaság élénkítés, turizmus

A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára. A tervek szerint egy-másfél éven belül mintegy háromszáz helyszínen lehet majd fizetni a térségben a Balatoni Koronával, a bank százmillió forintos kibocsátással számol. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere bejelentette: a város a szociális szolgáltatásainak egy részét (például átmeneti segély) Balatoni Koronában juttatja a rászorulóknak, ez évi 15-18 millió forintot jelent. Ugyancsak Balatoni Koronában kapják béren kívüli juttatásaikat a városi köztisztviselők, valamint Balatoni Koronával fizethetnek az önkormányzat tulajdonában lévő Veszprémi Közüzemi Zrt-nek a hat hónapnál hosszabb ideje tartozók a hő- és szemétszállítási díjat.

Leitold László a helyi pénz jelentőségéről szólva elmondta: a világon több mint kétezer ilyen rendszer létezik. Előnye, hogy felhasználója kedvezményekhez jut, hogy többször felhasználható, alacsony költségű, továbbforgatható, élénkíti a helyi gazdaságot, keresletet generál, gyorsabban forog a hivatalos pénznél, vásárlói bizalmat növel.

Óváry Ferenc, a nagyvonalú képviselő az 5000-esen

Képviselőink a koronán

A két éve szerveződő turizmust is élénkítő kezdeményezéshez az elmúlt másfél évben községünknek nem sikerült csatlakozni. Azonban Nagyvázsonyhoz köthető, hogy a Koronán szerepel az az Óváry Ferenc néhai országgyűlési képviselő, aki egy kaszino-nyereményét ajánlotta fel a több, mint 100 éve alapított helyi óvoda létrehozására. Óváry az 5000-es bankón, míg településünk barátja, dr. Horváth Balázs az 1000-es címleten szerepel. Utóbbi emlékét Nagyvázsonyban a róla elnevezett sétány őrzi (a sétány anomáliáiról beszámoltunk ebben az írásunkban).

Metropol-Gy

Varga István 3 évvel ezelőtti nagyvázsonyi előadásában elhangzott gondolatok megismerhetőek a helyi pénz magyarországi életre hívójának ebben a videójában:

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.