2018. november 13., Szilvia

Nem arat osztatlan sikert a veszélyesnek tűnő sorompó

Jól érzékelhetően sokkolta a vázsonyi Facebook-közönségét a Dobány utcai sorompó (képünkön), amely a napokban lezárja az utca végét. A képviselő-testület döntése nyomán kikerült fekete vasrúd egyesek szerint különösen veszélyes és más gond is van az utcazárral.

A nagyvázsonyi képviselő-testület Mekler Norbert lakossági megkeresésére úgy döntött, hogy sorompót helyez el a Dobány utca déli végében. A sorompóval az utca zsákutca lett, az ipartelep felőli vége lezárásra került. A lakossági megkeresés a lakók többségére hivatkozva kérte az utca egyik végének lezárását.

Több furcsaság is van a döntés körül. Egyrészt ugyanez a falu vezetés a lakossági többség akarat ellenére nem hagyta meg a Vár körüli kis utcák forgalmi rendjét, az idegen autók behajtásának korlátozását. Hiába kérte az érintett lakók nagy többsége, hogy maradjanak meg a várnegyed szűk utcái a turisták számára sétáló övezetként, a többség kérését elutasította a falu vezetése. Erről itt írtunk cikket, publicisztika pedig itt olvasható. Ugyanakkor a Dobány utcában (ez nem a várnegyed része) felállították a sorompót.

A kettős mérce, kivált a sorompóállítás azonban úgy tűnik, sokaknak nem tetszik. Ezzel kapcsolatban élénk, “kritikus” tömeg osztotta meg véleményét a Facebook közösségi portálon, miután Zékány Zsolt elhelyezte ott fényképét a valóban elég veszélyesnek tűnő vasrúdról. Van, aki azét aggódik, mert tűz esetén esetleg a tűzoltók nem tudnak rendesen bejutni az utcába; megint mások arról szólnak, hogy az utcában sem mindenki akarta annak  felállítását, illetve többen azért aggódnak, mert a sötétben nem látszik a fekete vasrúd. De cikkünk folytatása helyett álljanak itt az eredeti Facebook-kommentek:

sötétben vajon látszani fog”, “nem jár arra senki sem, öt éven keresztül láttam”, “ez szerintem gáz, legalább egy láthagósági lap vagy textil kellene a közepére”, “ki volt ez az “okos”?”, “ez az új módi Vázsonyban”, “betegek”, “ha tűz van, akkor mi lenne, el kell futni a lakatkulcsért?”, “a Kertalja utcában majd botanikus kert lesz és mindkét végét lezárjuk”, “ilyen ba…mságra van pénz”, “lehetne még pár ilyen fotót készíteni”, “a varroda Fordjait is kitiltották, pedig ők a KRESZ szerint behatjhatnak”, “kamionosokra hivatkoztak, de nincs az a sofőr, aki abba a szűk utcába befordulna”, “Nem is ez a nagyobbik baj, hanem az, hogy mindezt ilyen, minden szabványon kívüli, veszélyes módon teszik, és tehetik. Mindenkit kérek, vigyázzon! Sötétben nem látszik semmi a sorompóból!”, “a mi környékünkön a valós többség kérte a forgalmi rendben véleménye tiszteletben tartását, mégis leszavazták azt a képviselők”, “gondoltam, egy láthatósági mellényt akasztok a sorompóra magam, ha már mások ennyire le…ják a többség véleményét és a szabványokat”. 

A kommentelők között több hivatásos sofőr is van. No comment….

NVMA

Címkék: , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.