2018. november 13., Szilvia

Gálára készül az iskola

Idén is megszervezi hagyományteremtés szándékával a Kinizsi Gálát a község Kinizsi Pál Általános Iskolája. A hétvégi rendezvény célja, hogy bemutatkozzanak gyermekek szabadidős programját támogassa a program bevétele.

Jelenet az iskolások műsorából (56-os ünnepség)

A május 19-én, szombaton 16 órakor megrendezésre kerülő eseménynek a tavaly felújított IKSZT épülete ad otthont. A programban minden évfolyam képviselteti magát, lesznek egyéni fellépők, de osztályközösségek is bemutatkoznak. A kicsik közül például a másodikosok a Három nyúl történetének bábelőadásával rukkolnak ki, a harmadikosok pedig a Karácsonykor már látott megható Andersen-mesét, a Gyufaáruslány történetét adják elő. A felsősök között is láthatunk mesefeldolgozást: Lázár Ervin egyik meséjét a hatodikosok, míg a Kacor király kalandjait az ötödikesek adják elő – utóbbiak ráadásul németül, de a farsangi jelenetekből is készül több osztály.

A gála bevételét az intézmény a Sobri Jóska Kalandparkba történő kirándulásra fordítja.

Címkék: , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.