2018. november 13., Szilvia

Sakált láttak az Új utcában

VIDEÓVAL

Hírportálunk már korábban beszámolt az Aranysakál terjedéséről, Dél-bakonyi, Balaton-felvidéki megjelenéséről. A napokban érkezett kis beszámoló szerint az Új utcában látták a “nádi farkast” – ahogy a Toldi-trilógiában is hívják ezt a ragadozót.

A környéken táborozó cserkészek vezetője lett figyelmes éjszakai portyájukon a zsidó temető környéki bozótosban hallható neszezésre. Amikor Szalay Bálint cserkésztiszt (civilben középiskolai biológia tanár) rávilágított a mozgó árnyra az először kutyának gondolt jószágról kiderült, hogy aranysakálról van szó.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk a magyarországi (népies nevén) toportyán terjedéséről. Tavasszal, nyáron már többen látni vélték Nagyvázsony keleti (tópart felőli) részén illetve a patak mentén a beteg, legyengült növényevők selejtezésében élen járó aranysakált, de szakemberszem Nagyvázsonyban először azonosította be az állatot.

– Az aranysakál északnak tart. 2007–2008 fordulóján érkeztek az első bejelentések arról, hogy nálunk is megjelent – mondta el a Veszprém Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati osztályának vezetője. Hárshegyi Márk hozzáfűzte: a ragadozó gyorsan szaporodni kezdett, a tavalyi vadászati évben már ötven volt a becslések alapján az egyedszám, amelyből hatot sikeresen terítékre hoztak a vadgazdálkodók, a 2012/13-as vadászati évben pedig ötvenkilenc egyedre becsülték a sakálpopulációt a megyében. Mindez amúgy nem sok, ha a dél-magyarországi, például a tolnai adatokkal vetjük össze; ott ugyanis csak az elejtések száma ennek a többszörösét teszi ki – fűzte hozzá. Hárshegyi Márk szerint a megyében a ragadozó populációja egyelőre nem elég nagy ahhoz, hogy komolyan veszélyeztethesse az apróvadat, az őzet, viszont néhány éven belül ez könnyen megváltozhat.

A nádi farkasnak, toportyánnak, toportyánféregnek vagy csikasznak is nevezett ragadozó Sümeg térségében bukkant fel először, de az első példány pár hónap múltán eltűnt. A hazánkba újra visszatelepedő vad folyamatos Veszprém megyei jelenléte Tótvázsony környékén kezdődött 2007-től: akkor egy párt regisztráltak, majd rövidesen egy egész populáció alakult ki és vette birtokba a környéket. 2008-tól a megye többi területén is folyamatosan jelent meg az aranysakál, becsült létszámuk a múlt évben 15 vadászatra jogosult társaság jelzése alapján 50 volt.

Magyarországon az élőhelyi adottságok megfelelőek az aranysakálnak, mivel tápláléka a fácán, fogoly, nyúl, rágcsálók, élőhelye a nádasok, a bokros, elhanyagolt, műveletlen mezőgazdasági területek, mint például a felhagyott szőlők, legelők, szántók. Kotorékot sem készít mindig, csak bevackolja magát valahová. Ha pedig egyszer megállapodott, akkor a territóriumáról kiszorítja a rókát, és – ami ennél fontosabb – veszélyt jelent az apróvadra, az őzre. Persze egy róka is képes megfogni az egyhetes őzgidát, de a sakál falkába verődve a nagyobb vadra, akár a szarvasborjakra is veszélyes – állapította meg több vadász is, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint a megyében ilyesmi eddig nem fordult elő.

Heltai Miklós, a Szent István Egyetem Vadvilág-megőrzési Intézetének egyetemi docense régóta figyelemmel kíséri a hazai aranysakál-populáció változásait. Mint mondta, téves az az elképzelés, amely szerint pusztán a dél-szláv háború űzte volna hozzánk a ragadozót. S bár visszatelepülésének ideje tényleg egybeesik a fegyveres konfliktuséval, annak okai kevésbé szenzációsak.
– A kilencvenes évek elejére a globális felmelegedés miatt enyhébbé váltak a telek, ugyanakkor a nagyüzemi agrártermelés visszaesésével a természet számtalan területet visszahódított magának. Egyes területeken, különösen a Dráva-síkon a szántók több mint fele ugaron volt ekkor. Ezeken a földeken felhagytak a mezőgazdasági termeléssel, felszaporodtak a kisrágcsáló-állományok, ráadásul a korábbi évtizedek gyors változásaihoz új, stabilizálódó élőhelyi körülmények jöttek létre az országban, amelyek minden szempontból megfeleltek az egyébként is jól alkalmazkodó aranysakálnak – fejtette ki az egyetemi docens.
Heltai Miklós ezután felidézte, hogy a ragadozó régebben megosztotta a tudósokat. Voltak ugyanis, akik az afrikai sakál alfajaként azonosították, mások viszont úgy vélték, hogy valamiféle farkas-kutya, farkas-róka hibridről van szó, vagy éppen kistestű, de önálló fajba tartozó kis farkasként azonosították. Ez utóbbinak a léte viszont kétséges, hiszen semmilyen nyoma nem maradt az állítólagos kis farkasnak, így ezt a teóriát mára széles körben elvetették. Az aranysakál kedvelt élettere egyébként a középkor végén és az újkorban is az Alföld volt. A Toldiban említett nádi farkas, a toportyán pedig ennek a kutyafélének a népies elnevezései lehettek.

Nem jelenthetjük ki tehát, hogy az aranysakál veszélyezteti a vadgazdaságok érdekeit vagy éppen az állattenyésztőkét, még ha a ragadozó képes is elejteni a vadmalacot, az őzgidát, a birkát, vagy néhanapján megfog egy-egy fácánt. Sőt növényvédelmi szempontból pozitív hatása van, hiszen, mint már említettem, főként a kártevő rágcsálókat fogyasztja – összegezte véleményét a szakértő.

– Az aranysakáltól senkinek nem kell tartania, mivel a rókánál is rejtőzködőbb életet él; gyorsan és takarásban mozog. Általában kerüli az embert és az emberlakta területeket, így megpillantani közülük egyet inkább szerencsének számít. Életmódja egyébiránt még nincs teljesen feltárva. Az viszont bizonyos, hogy nagyon összetartó családi csoportokban él, az utódok felneveléséből pedig az anyaállat mellett az előző évi fiatal nőstények (az új utódok nővérei) is kiveszik a részüket, ami nagyon hatékony szaporodást tesz lehetővé. Ez lehet a biológiai oka az egyedszám gyors növekedésének és a faj dinamikus terjeszkedésének – mondta Heltai Miklós.
Szalay – MNO –  MTI

Címkék: , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.