2019. november 15., Albert, Lipót

Amiből kimaradt Nagyvázsony: negyvenhét milliárd kastélyokra, várakra, apátságokra

Számos településen beindulhatnak, felpöröghetnek a turisztikai látványosságok, várak, apátságok. Évek alatt előkészített, alaposan felépített projektek kaptak most zöld utat a fejlesztésekhez. Olyanok, amelyen a Kinizsi Kör is dolgozott Nagyvázsonyban. Egyenlőre ez utóbbi helyszínen hiába.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot 1,1 milliárd forintból fejleszthetik, a Bajai Halfőző Fesztivál háttér-infrastruktúrájának fejlesztésére 1,6 milliárdot költhetnek. A dél-dunántúli hét fejlesztés között található a Szent László Nemzeti Emlékhely kialakítása a somogyvári bencés apátságban, amelyre 1,5 milliárd forint jut, az ozorai Pipo várkastély, valamint környezetének turisztikai fejlesztése szintén 1,5 milliárd forintból valósulhat meg. Jut pénz a kastélyok megszépítésére is: az észak-magyarországi projektek között a legnagyobb a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója és a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum létrehozása, amelyre 3,1 milliárd forintot szánnak. A Nagyvázsonyhoz hasonló adottságú (történelmi vár, történelmi utcák, ősi házak) hollókői komplex idegenforgalmi fejlesztésre pedig 1,8 milliárd forint támogatást nyújt a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság. Ám a gyulai, a keszthelyi és az edelényi kastély is kap egy-két milliárd forintot, a zempléni Füzér várat pedig teljesen újjá lehet építeni.

A hollókőiek a Kinizsi Kör munkájához hasonló komplex koncepcióval pályáztak sikeresen

A hollókői komplex fejlesztés érinti a helyi várat és az ófalut. Lényegében azt csinálják a helyiek, amit mi is terveztünk a Matolcsy György, Csizmadia Norbert, Bátor Botond, Litkai Gergely, Márta István és még sok szakember által fémjelzett Kinizsi Körben 2009 – 2011 között – fogalmaz Palotás József, a kör tagja, felnőttképzési regionális igazgató. Fábry Szabolcs volt polgármester úr a Kinizsi Körben összehívta a Nagyvázsonyt szerető, azért tenni tudó vagy a településhez valamilyen módon kötődő barátait, ismerőseit, különböző ágazatok képviselőit, hogy az Új Széchenyi Terv kereteiben lévő vallási turizmus, a kulturális turizmus, várak-kastélyok program adta lehetőségeket együtt használhassa ki majd a település.

Rákay Philip, Matolcsy György, Hováth Zsolt és Márta István a Kinizsi Kör 2009-es, nagyvázsonyi ülésén. Tervezték a vár és az ófalu komplex fejlesztését

Esély volt arra, hogy kiemelt állami beruházásként kezeljék a Kinizsi Terv elképzeléseit, ahogy kiemelt turisztikai beruházásként támogatja a kormány a pécsi állatkert és környéke felújítását, valamint a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztését. Prioritást élveznek ugyanis a vallási turisztikai elemek is, a kolostorok, kolostorkertek, a pálos romokhoz hasonló emlékek is. De nyert támogatást Békéscsabától Szolnokon, a Tisza-tavon át Salgótarjánig, Fertődig számos turisztikai elképzelés, látványosság fejlesztésre.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte: a mintegy 47 milliárd forint értékben megvalósuló kiemelt turisztikai beruházások kiválasztásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a tervezett turisztikai fejlesztések minél nagyobb arányban szolgálják Magyarország hátrányos helyzetű településeinek felzárkózását. Továbbá a válság miatt bajba került ágazatok, különösen az építőipar és az idegenforgalom élénkítését, összességében pedig a gazdasági növekedés erősítését és jelentős mennyiségű hazai munkahely megteremtését tűzték ki célul. A fejlesztési tárca közölte, a fenti támogatások teljes egészében az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származnak.

A nagyvázsonyi önkormányzat vagy a vár részéről a Kinizsi Kör-t senki nem kereste meg, így a kör által kidolgozott komplex turisztikai pályázattal sem a község- sem pedig a várvezetés nem pályázott. Ennek okán Nagyvázsony nem is nyerhetett ebből az alapból.

M. Hírlap – Hunyor Erna – NVMA

Címkék: ,

Egy hozzászólás a(z) “Amiből kimaradt Nagyvázsony: negyvenhét milliárd kastélyokra, várakra, apátságokra” bejegyzésre

  1. […] illetve az októberi levezető időszakban csak hétvégékre, hosszú hétvégékre nyit ki az idén fejlesztésről lemaradó, de a napokban egy újabb pályázatot beadni készülő múzeum és turistalátványosság. A […]