2019. julius 23., Lenke

Csabrendeki “csapdlecsacsi” – és még 27 Veszprém megyei falu a Start Munkaprogramban

VIDEÓVAL

Elindult Veszprém megye 27 településén, 9 oktatóhelyszínen a Start Munkaprogram, amelynek keretében a résztvevő önkormányzatok értékes programmal, a résztvevő volt álláskeresők értelmes elfoglaltsággal, munkával gyarapodtak. De más eredményeket is fel tudnak mutatni a községek.

Veszprém megyében 27 településen kezdődött meg a START Munkaprogram, melynek köszönhetően összesen mintegy 200 volt tartós munkanélküli, álláskereső kapott értelmes, a falvaknak, városoknak konkrét hasznot hozó munkalehetőséget. A START Munkaprogrammal párhuzamosan államilag szervezett képzés is kezdetét vette, amelynek végén a résztvevők hivatalos szakképesítést és sikeres vizsga esetén további munkalehetőséget valamint sikerdíjat kapnak a programban sikeresen pályázó önkormányzatoktól. A települések a munkahelyteremtés mellett azonban más, hosszabb távú eredményeket, terveket is fel tudnak mutatni.

Nagypiriten közel két tucat család él meg jószágtartásból. A közös csordát is az önkormányzat munkásai őrzik

Ukkon a térségbe főző közkonyha zöldséggel való ellátása mellett paradicsomtartósítás és káposztasavanyítás kapcsolódik, a termékek piacra kerülését most szervezi az önkormányzat. Nagypiriten, ahol a falu és vezetése büszkén meséli el, hogy reggel-este mezőre ki- és behajtott csorda vonul végig (ezzel mintegy 20 családnak biztosítva megélhetést) Burján Ernő polgármester (és agrármérnök és gazdálkodó) maga is részt vesz a START Munkaprogramban, mint elméleti oktató. Csakúgy Somlószőlősön, ahol Bodnár György polgármester az oktatás mellett biogazdálkodással foglalkozik, a szakmai konferenciák rendszeres előadója. A kitűnő borvidéken is zöldségtermesztés és tartósítás folyik, de már most pályázott a falu egy mangalica-kondára valamint rackaállományra, hiszen kisebb vágóüzemre is beadtak projektet Nagypirithez hasonlóan.

A mai napig Csacsifalvának is nevezett Csabrendek (a környéken szamaras gazdáiról volt híres a település) önkormányzata a makkoltatott mangalica-konda és a már beszerzett szürkemarha-gulya mellett szamarakat is vásárol, hogy a hagyományok ápolása mellett a zöldséges kert kiszolgáló munkáit illetve a kisebb anyagmozgatásokat a derék fülesek végezzék el. Devecserben több, mint negyven fő kapott munkát, jár rendszeresen a képzésre és a növénykertbe, de itt is lesz újra önkormányzatilag szervezett jószágtartás (magyar tarka) az energiafű-program mellett – számolt be Toldi Tamás polgármester. A városban nagy eredmény, hogy a cigány lakosságból is sokan vesznek részt a programban.

Csabrendeken csapd le csacsi. Szamarak segítik a zöldségkert munkálatait

Bazsi polgármestere, Szentes László nem most kezdte a közfoglalkoztatottak árokkaparáson túlmutató foglalkoztatását. A falu díszterét és az önkormányzat előtti parkolót a község munkásai térkövezték le. A településen az ősi almafajták megmentését kezdték el csemetekertjükben, amelyben egy közel 500 fős, Gödöllőről hozott baromfiállományt telepített a település. Az uborkatermesztés mellett e szárnyasok keltetése, a falu családjaiban történő nevelése a fő csapásirány. Jövőre közös almaházra pályáznak, amelyben – a bajor Braurei-ekhez (sörházak, sörfőzdék) hasonlóan (az ötlet is innen ered) a falu arra jogosult családjai tartósíthatják, befőzhetik almájukat, de a pályázatból beszerezni kívánt eszközökkel akár szűrt- illetve rostos almaleveket is készíthetnek a falu családjai.

Az önkormányzatok mára a megtermelt termékeikkel ellátják konyháikat, idősotthonaikat, de legtöbb helyen már az értékesítés, piacra juttatás megszervezése is zajlik. A huszonhét Devecser-, Sümeg- és Somló-környéki falu elindult azon az úton, ami a falvak eredeti küldetéséhez való visszatéréshez és egyúttal a jövőhöz, megmaradáshoz vezet. “Nem kell itt semmi újat kitalálni, csak azt kell termelni, tenyészteni, amit ősapáink is neveltek, tartottak. Ehhez kaptunk most segítséget, az emberek pedig emberhez és méltósághoz illő munkalehetőséget” – fogalmazott Turcsi József csabrendeki polgármester.

Gere – Fábry

Orbán Viktor kormányfő parlamenti viszontválasza, többek között a START közmunka értelméről, indokairól, céljairól (különösen 9:15 perctől):

Címkék: , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.