2018. augusztus 15., Mária

Pályázatok – és egy csomó kérdés

Miért van ennyi várólistás? Miért van ennyi vesztes? A győztesek mikor jutnak hozzá a megítélt pénzhez? Mikor lesz meg a szakmai pályázatok eredménye? Lehet-e változtatni a civil törvényen? Miben lehet fejlődni?

A bevezetőben felsorolt kérdésekre Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsának elnöke válaszolt a Polgár Portálnak, melyet teljes terjedelemben közöl portálunk. .

– Sokan pályáztak, de sokan veszítettek is. Vannak, akik felróják a NEA-nak, hogy túl kevés pályázatnak juttattak támogatást.

– Óriási különbség van a pályázók igénye és a szétosztható összeg között. Összességében 21 milliárd forintot igényeltek a pályázók, de a forrás mindössze 2,1 milliárd forint. Ez töredéke a másik összegnek, s ezért bármennyire is törekednek a kollégáim jól, igazságosan és méltányosan dönteni, ilyen arányok mellett a vesztesek sohasem fogják igazságosnak érezni a döntést. Talán még a győztesek egy része sem. Mi szeretnénk a legjobban, ha még több pénzt lehetne szétosztani, ezért is ösztökéljük a kormányt arra, hogy emelje meg ezt az összeget jövőre. Visszajelzések még nem érkeztek a kormánytól, de reméljük, hogy meghallják a szavunkat. Az idei pénz amúgy több volt mint a tavalyi, de így is elmaradt a korábbi évek keretétől. A civil társadalom így sokkal nehezebben működik. Senkinek sem könnyű.

– Kritikák érik a várólistát, van, aki nem érti, mi ez, mások azt nem értik, miért ilyen hosszúak.

– Az első és legfontosabb dolog, hogy újra leszögezzük: ezek a pályázatok nem rosszak, vagy nem kívánatosak Nem ezért kerültek várólistára. A forrásokat viszont nem lehet a végtelenségig továbbosztani, hiszen hatalmas baj lenne, ha emiatt a szétaprózódás miatt mások éppen a legfontosabb feladatokat nem tudnák végrehajtani. A visszalépők helyére felkerülhetnek a várólistások, nyilván a pontszámuk, a helyezésük szerint. Viszont hiú ábrándokat kár lenne táplálni, valószínűleg csupán néhány pályázat juthat így forráshoz.

– A nyertesek mikor jutnak hozzá a pénzhez?

– Amint a minisztériumi illetékes, a miniszter vagy államtitkár aláírta a tanácselnök és a tanács által jóváhagyott határozatot. Ezután megkezdődik a kiértesítés, a szerződéskötés, majd a pénzek utalása. Két héten belül megkezdődnek a kifizetések.

– Mikor kerül sor a minisztériumi illetékes aláírására?

– Napokon belül. Fontos, hogy a tanács felhívta a pályázatkezelő figyelmét arra, hogy minden héten adjon jelentést a kifizetések üteméről. Nem szeretnénk, ha lelassulna a folyamat.

– Így is elég hosszúnak tűnik. Miért?

– Nem lassabb a tanács munkája annál, mint ami a tavalyi évben történt. Ez a késés a márciusi megalakulás eredménye. Mi a lehető leggyorsabban próbálunk bírálni. Ezért is próbálunk segíteni azzal, hogy már most készülünk a jövőre, hiszen a következő évre vonatkozó pályázatokat már novemberben, decemberben kiírjuk. Ezzel a pályázók már jövő májusig hozzájuthatnak a 2013-as támogatásokhoz. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a kollégiumoknak hosszabb idejük legyen az elbírálásra, ne csupán tizenöt, hanem harminc nap. Azért, hogy még jobban, részletesebben át lehessen nézni a pályázatokat, még bölcsebb legyen a döntés. Az egész folyamat időtartamát viszont rövidíteni szeretnénk, ezért olyan módszert alkalmazunk, amely összességében lecsökkenti az elbírálás időszakát. Azt is javasoljuk, hogy ne egy bíráló, hanem egy bírálópár végezze a folyamatot, így talán még precízebb lesz a bírálat. Arra is van igény, hogy kitoljuk a felhasználás idejét. Ez érthető, hiszen a pályázók későn jutnak a pénzhez. Ezt a kérést is közvetítjük a kormány felé.

– A civil törvény tökéletes vagy lenne min változtatni?

– Vannak javaslataink a módosításra, ezeket a jövő héten tárgyaljuk meg, s ha elfogadásra kerülnek, akkor elküldjük a javaslatainkat. Ilyen például, hogy a kollégiumokra jutó pályázatok számát megpróbáljuk indikátorok segítségével egyensúlyba hozni. Ne forduljon elő, hogy az egyik kollégiumhoz 3000, míg a másikhoz 300 pályázat érkezik. A másik fontos újítás, hogy kidolgozunk egy monitoring, ellenőrző-rendszert, amely megvizsgálja a megítélt pénzek felhasználását. Megnézzük, milyen eredmények születtek, milyen hatékonysággal használták fel a támogatást. Mennyi új munkahely született, hány embert tudtak megmozgatni a régebbi eredményhez képest. Ezek mind mérhető dolgok.

– Mi a helyzet a szakmai pályázatokkal?

– Most történik az elbírálásuk. Ez az utolsó stádium, a szerdán kerül a tanács elé az utolsó dokumentum. Két héten belül kihirdetjük a szakmai pályázatok végeredményét is.

PP

Fotó: Csizmadia László Nagyvázsonyban, a Pontes településközpont-átadásán

Címkék: , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.