2019. oktober 22., Elõd

Letöltendőt kapott a volt tapolcai szocialista polgármester, parlamenti képviselő

Több tucat átvert sértett, volt akinek a háza ment rá a faipari “üzletre”. Sibak András, volt szocialista országgyűlési képviselő, MSZP-s tapolcai ex-polgármester (1992-1998) első fokon három és fél év börtönt kapott.

MSZP színekben

A Tapolcai Járásbíróság februárban bűnösnek mondta ki Sibak Andrást, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint jelentős kárt okozó folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében.  Az első fokon eljáró bíróság ítélete szerint a vádlottnak 3 és fél évre börtönbe kell vonulnia. A bírósági eljárásból és a nyomozati ügyiratokból kiderül, hosszú lehet (több tucatnyi) a sértettek sora, akik hittek a vállalkozása sikerében.

Mint kiderült, Sibak a székelyföldi Zabolán (Tapolca testvérvárosa) is cégalapításban vett részt, és mint a politikusi pályafutást követő Magyar Fejlesztési Bank regionális igazgatója, többeket belerántott egy olyan pellet-üzletbe, amelyik a szó szoros értelmében ócskavast ér csupán. Vannak, akik lányuk hozományát és vannak, akik mindenüket elvesztették, mert bíztak a  volt szocialista városvezetőben, parlamenti képviselőben, bankárban.

A teljes cikk a Pesti Srácok oldalon olvasható el, ha ide kattint.

PS.

Címkék: , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.