2018. január 17., Antal, Antónia

Lovas zarándoklat, Balaton-felvidék – zenés rádióműsor

KIEMELT TÉMÁNK Rádió-hangfelvétellel

A Lánchíd Rádió Magyarok című műsora a hagyományait, a múlt örökségét őrző közösségek zenés műsora. A magazin egy-egy kulcsszereplőt kiválasztva  mutatja be a tudatosan vállalt értékek megélését a XXI. században. Április 25-én a Lovas Zarándoklat volt fókuszban, de szó esik Nagyvázsonyról, pálosokról, hitről, Kinizsi Körről, Balaton-felvidékről is.

Balaton-felvidék, Nagyvázsony-környéke, helyi és térségbeli gazdák, mesteremberek Hock Ferenc és a Nemesleányfalui Lovas Iskola, Somogyi Győző, hit, pálosok, hagyomány, Pontes, Kinizsi Program – minderről szó van a 43 perces zenés műsorban.

Műsorvezető: Horváth Ágnes. A műsor vendége Fábry Szabolcs volt, a Lovas fogatos zarándoklat szervezője.

A műsor teljes hanganyaga meghallgatható itt:

KORÁBBI KIEMELT TÉMÁINK:

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

2 hozzászólás a(z) “Lovas zarándoklat, Balaton-felvidék – zenés rádióműsor” bejegyzésre

  1. […] Lovas zarándoklat – rádióriport […]

  2. […] Lovas zarándoklat – rádióriport […]