2018. oktober 17., Hedvig

Lezajlott az I. Fogatos Zarándoklat

KIEMELT TÉMÁNK

FOTÓGALÉRIÁVAL, VIDEÓ-ÖSSZEFOGLALÓVAL frissítve

Huszonhét zarándok, 6 fogatos részvételével, pálos szerzetesek, plébánosok és lelkészek közreműködésével lezajlott az I. Fogatos Zarándoklat. A Pontes Alapítvány folytatni kívánja a kezdeményezést.

Bátor Botond pálos tartományfőnök a zarándokoknak misét celebrál a salföldi romoknál

– “Az egész zarándoklat felejthetetlen élmény volt, még a kánikulát is beleszámítva” – írta az emlékfüzetbe e az egyik zarándok a program zárultakor. Ahogy arról több hírportál is beszámolt, június 18-23-a között fogatos zarándoklatot szervezett a nagyvázsonyi Pontes Alapítvány a Balaton-felvidéken. A zarándokok Nagyvázsony – Mencshelyi-fensík – Káli-medence – Badacsony – Csobánc – Művészetek-völgye – Nagyvázsony útvonalon járták be a térség szakrális, kulturális és természeti látnivalóit. A lelki táplálékról a nagyvázsonyi és a salföldi pálos romoknál Bátor Botond OSP, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke által celebrált szentmise, Monoszlón református áhítatok, Salföldön Kemecsi Ferenc Lélektől lélekig című előadása, míg a badacsonytördemici Szt. Ignác-kápolnában filmvetítés és végül Monostorapátiban Illés Sándor plébános szentmiséje gondoskodott.

Ereszkedés Salföld-Badacsonyörs felől Badacsony felé

A program bővelkedett egyéb élményekben is, hiszen többek között Mindszentkállán a Pannon Udvarházban falusi vendégasztal, Badacsonytördemic-Lábdihegyen borkóstoló várta a zarándokokat, akik összesen hét fogaton napi 15-20 km-t tettek meg. A zarándokok Badacsonytördemicen megtekintették a Herczeg Ferenc Emlékkiállítást valamint Gyulakeszin a Stílus Galériát, Monostorapátiban pedig a tájházat. A kánikula ellenére a jó hangulatot jelezték a vallásos énekek és a sokszor felcsendülő magyar népdalok, nóták is. Fábry Szabolcs, a Pontes Alapítvány szervezője és a program idegenvezetője a zárómisén megköszönte a résztvevők hozzáállását, a fogatosok és a szolgáltatók együttműködését és kiosztotta a zarándokok emléklapját. Több zarándok úgy fogalmazott az élményfüzetbe, hogy örültek annak is, hogy helyi és térségbeli gazdák, fogatosok, szolgáltatók jutottak bevételhez a programnak köszönhetően”. A szervezésben az alapítvány mellett Hock Ferenc, a Nemesleányfalui Lovas Egyesület vezetője valamint  térségbeli fogatosok szekereikkel működtek közre (Farkas Géza, Fábry Szabolcs, Horváth László, Kálmán József, Pék László), de három házaspár saját fogatával illetve néhány lovas lovával kísérte a menetet.

Zarándok-karaván hazafelé tart a Csicsói erdőben

A Pontes Alapítványtól megtudtuk, a programnak folytatása lesz, hiszen még az idén nyár végén egy rövidebb, Csillagtúra-szerű fogatos lelki gyakorlatot szerveznek Nagyvázsonyban illetve a környék templomromjainál, kálváriájánál és szeptemberben megismétlik az 5 napos fogatos zarándoklatot is.

A programról kisfilmes összefoglaló is készült, amelyet a Polgárportálon lehet majd megnézni illetve elkészült az első képgaléria, amely letölthető innen is. A képgaléria folyamatosan bővül illetve újabbakkal egészül ki a résztvevők fényképeiből, akik közül többen tervezik a visszatérést is. A zarándoklatokról részletesebb információ itt található.

BZS – HA – fy

Rövid zenés videó-összeállítás:

A fogatos zarándoklat vidám kis emblémája

Lovak pattái csattogtak a tördemici főutca ősi kockakövein

Újabb VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ HAMAROSAN ITT MEGTEKINTHETŐ

FÉNYKÉPGALÉRIA INNEN TÖLTHETŐ LE

 

 

 

 

 

 

 

KORÁBBI KIEMELT TÉMÁINK:

A munkahelyek megszűnésére hívták fel a polgármester figyelmét – aki így visszavonta előterjesztését

Nehéz 2011-2012-es örökségről számolt be az új várkapitány

Miért maradt idén zárva a Néprajzi Múzeum

Lovas zarándoklat – rádióriport

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

 

Címkék: , , , , , , , , , ,

Egy hozzászólás a(z) “Lezajlott az I. Fogatos Zarándoklat” bejegyzésre

  1. […] között műsorhelyszín is volt) azonban “fogadásképtelenné” vált. Már a Fogatos zarándoklat pálos miséjét sem tudták a szervezők a romok között, pusztán a romok […]