2019. május 21., Konstantin

Fürdős vonatok járnak a Balatonnál

Az ország legkülönbözőbb pontjairól jönnek a Balatonra az úgynevezett fürdős vonatjáratok. A tó körül egész nap, ütemes menetrendben, folyamatosan járnak fantázianévvel ellátott szerelvények, idén pedig egy különleges mozdony, a Nohab (képünkön) is újra szolgálatba áll. 

Június 15-től teljesen megújult a Balaton vasúti menetrendje. A háromegységes legkorszerűbb Desiro szerelvény Katica névre hallgat és pótjegy nélküli sebesvonatként robog le két óránként Budapest Déli pályaudvarról Balatonfüredig minden állomáson megállva. Minden “Katicát” Füreden utolér egy szintén ütemesen, egész nap járó pótjegyköteles sebesvonat is, amely a Kék Hullám nevet kapta. A Kék Hullám Füredig csak néhány frekventált állomáson megállva két óra alatt legyűrve a Budapest-Almádi közötti szakaszt, így ennek a járatnak a kisvárosig legfeljebb az autó jelenthet menetidő-alternatívát. A Kék Hullám miután összeszedi Füreden a Katicáról csatlakozó utasokat, Füred és Tapolca között minden megállónál megállva “teríti” közönségét a parton. A Kék Hullám sebesvonathoz IC-kocsikat is csatolnak, így a legforróbb napokon is kényelmes közlekedést kínál a szerelvény wifi-vel, kerékpárteremmel felszerelve.

A Katica nevű vonatokat a legkorszerűbb Desiro-szerelvények alkotják

A harmadik vonattípus a Tekergő, amely hagyományos tapolcai gyorsvonat lesz nagy befogadású, de alacsonyabb komforttal rendelkező kocsikkal. Ezek a “tekergők” Budapest-Székesfehérvár között mindenütt, Fehérvártól a tóparton csak kiemeltebb állomásokon állnak meg.

Vasútbarátok mozdonykedvence újra a Balatonnál

Az idei szezon legnagyobb attrakciója, hogy július 6-tól augusztus végéig, szombatonként az 1974/971-es illetve vasárnaponként a 972/1975 sz. járaton a 2001-ben személyforgalomból kivont M61-es dízelmozdonyok, a jellegzetes orrú úgynevezett NOHAB-ok (ld. felső képünk!) húzzák a szerelvényeket. Az idén 50 éves svéd mozdonyokból összesen 6 maradt meg nosztalgia-flottában illetve magánvasúti szolgálatban teherszállításban, pályafenntartásban dolgozva. Ezek közül kettő újra hétvégén utolsó szolgálati helyükön , a Balaton északi partján húzzák vagonjaikat.

Címképünkön a legendás Nohab, ezen a képen pedig a győri fürdős vonat ún. "Púpos" mozdonya

Fürdős vonatok az ország minden pontjáról

Záhonyból Nyíregyházán, Debrecenen át valamint Szegedről, Miskolcról is indított a MÁV közvetlen, sokszor bő fél napos (Záhonytól szinte egész napos) vonatúttal a Balaton mindkét partjáig közvetlen járatokat, ahogy Győrből, Szombathelyről, Sopronból és Pécsről is elindultak a déli és északi partra tartó közvetlen szerelvények. Ezek közül különlegesnek számít a győri szerelvény, amely Székesfehérváron keresztül Siófokig jár és a vagonokat a Jendrassyk-motorral felszerelt, valaha jellegzetes, ma már ritkaságnak számító M40-es dízel húzza, amelyet vasútbaráti körökben Púposnak becéznek.

Sajnos szinte Veszprém az egyetlen megyeszékhely, ahonnan nincs közvetlen járat a Balatonra, pedig alig 8 éve még a győri fürdős vonat Veszprém-Hajmáskér-Lepsény útvonalon járt Siófokra illetve Füredre (15 éve Zánkáig!). Vasútbarátok (Bakonyvasút Szövetség) és vidékfejlesztők, szakemberek a Veszprém-Lepsény vonal újraindításáért és megmentéséért szeptember elején szerveznek konferenciát a vonal menti kis faluban, Sólyban.

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.