2020. julius 10., Amália

Megint útjavítás – megint civilek

Utat javítottak – újfent civilek – Nagyvázsony egyik mellékutcájában. Ezúttal egy motoros járt majdnem pórul.

Közel három hónapon keresztül okozhatott kellemetlenséget és okozhatott volna balesetet a kereszteződés állapota

Rendszeres munkái miatt a Vár utcában és a környező kis utcákban közlekedik az a motoros, aki kis híján a kerítésnek esett a szűk keresztmetszetű Temető utcában. Az utcácska és a Vár utca sarkán lassan három hónapja éktelenkedik egy 2 méter hosszú, majd egy méter széles kátyú. Kezdetben az aszfalt süllyedt meg életveszélyesen, majd másfél hónapja kivágták a kérdéses felület burkolatát, így 5-7 cm mély, téglatest alakú kátyú kínozza a lengéscsillapítókat a kereszteződésben. Nem mellesleg balesetveszélyes is egy ekkora “kátyú”, hiszen az út keskeny, mindkét oldalán fal illetve kerítés “gondoskodik” arról, hogy ha valaki motorral vagy kerékpárral ráhajtani kényszerül a szembejövő forgalom miatt, könnyen pórul járhat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk ebben a cikkünkben, a Jókai utcánál kevés kellett a súlyos balesethez az utca végén lévő vízáteresztő árok rácsainak rendszeres szétcsúszása miatt. Akkor a környéken lakók – látva a hónapok óta tartó állapotot – cselekedtek és rögzítették a vasrácsokat, hogy azok ne csússzanak újra és újra szét. Az ugyancsak önkormányzati kezelésben lévő Temető- és Vár utcák sarkán szintén a lakók, azaz néhány civil tette ideiglenesen rendbe a mélyedést feltöltve azt murvával. A munkához körülbelül fél órára és 3 mázsa murvára volt szükség. Ez utóbbi költsége a helyi a TÜZÉP-telepen 1000 forint. Nem nagy összeg – jelentősen olcsóbb mindenesetre, mint lengéscsillapítókat javítani vagy egy balesetet elszenvedni a hanyagság miatt.

Címkék: , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.