2018. oktober 17., Hedvig

Kerekes székhez kötött, mégsem kapott kedvezményt az állatkertben

KIEMELT TÉMÁNK

Facebook-on osztotta meg a születése óta kerekes székhez kötött Világos Gerda történetét. Ő és a szintén súlyos izomsorvadástól mozgásképtelen testvére (aki lélegeztető gép nélkül lényegében nem lehetne köztünk) nem kapott a veszprémi állatkertbe mozgássérült kedvezményt. Idén csak a kapuig jutottak, sőt, az állatkert még kioktató levelet is írt. Elképesztő történet következik.


A Nagyvázsonyban élő Világos Gerda és testvére, Gábor születésük óta Werdnig-Hoffman betegségben szenvednek, ez generalizált izomsorvadást jelent. Gerda a facebook-on tette közzé állatkerti élményét, ahonnan megismerhetjük az állatkert egészen elképesztő válaszsorait is.

– Egy szép nyárias napon úgy döntöttünk családomal hogy ellátogatunk az állatkertbe. Már négy-öt éve szinte nem telt el úgy ősz, hogy ezt ne tettük volna meg. Ebben eddig nincs is semmi különös, viszont idén csak a kapuig jutottunk. Ugyanis én és testvérem is súlyos izomsorvadásban szenvedünk. Én csak elektromos kerekesszékkel tudok közlekedni, testvérem pedig lélegeztetőgépen van. Elég látványos a dolog. Ennek ellenére az új szabályzat szerint csak akkor vagyunk jogosultak a fogyatékos kedvezményre, ha ott helyben bemutatjuk a MEOSZ-os kártyát. Igen ám, de mi van akkor, ha valaki nem tagja a MEOSZ-nak? Ez nem egy állami szervezet, aminek minden mozgássérült tagja, hanem ez egy szervezet, ahol évi tagságdíjat kell fizetni. Nem kívánok tagja lenni semmiféle szervezetnek, csak azért, hogy kedvezményesen tehessek egy sétát évente egyszer az állatkertben! Ha már nem hiszik el azt, hogy igenis mozgássérült vagyok abból, hogy székben ülök, hogy a karomat nem bírom a fejem felé emelni, hogy a testvérem gép nélkül nem képes lélegezni sem, akkor miért nem elég bemutatni például egy parkolási igazolványt? Én itt egyértelműen diszkriminálva éreztem magam! Egy biztos, többet nem megyek az állatkertbe és az oda szánt támogatást sem fogom eljuttatni. Mert bár nekem sincs sok, de mindenki a maga mértékével tesz jót. Hát a veszprémi állatkert megmutatta, hogy ő bizony ekkora mértéket képvisel – fogalmaz Gerda facebook-profilján.

Világos Gerda csodálatos lelki erővel fogadta az állatkert kioktató levelét, bár nyilván, nem esett neki jól

A Veszprémi Állatkert egészen cinikus módon válaszában úgy fogalmaz, hogy üzletpolitikájuk értelmében csak a MEOSZ-tagoknak áll módjukban kedvezményt biztosítani. De idézzük szóról szóra az állatkert facebook-üzenetét:

Kedves Gerda, A Veszprémi Állatkert elkötelezett abban a kérdésben, hogy fogyatékossággal élő embertársaink számára minél könnyebben tegye elérhetővé az állatkerti szolgáltatásokat. Ez a törekvésünk nemcsak az elmúlt években épített akadálymentesített épületekben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára rendkívül kedvezményes áron megváltható belépőjegyeket kínálunk. Annak ellenére tesszük ezt, hogy a kedvezmény nyújtására semmilyen jogszabály nem kötelez bennünket. Ezt a szándékunkat természetesen a gazdasági lehetőségek keretei között tudjuk csak érvényesíteni. Megkerestük a fogyatékossággal élő emberek érdekeik képviseletével foglalkozó hazai szervezeteket, hogy a segítség, amit lehetőségeinkhez mérten adni tudunk, oda jusson el, ahol a legnagyobb szükség van rá – írja a veszprémi állatkert válaszában.

Bocsánatkérés helyett bla-bla és kioktató hangnem az állatkertből

“Ahol a legnagyobb szükség van rá”kevés cinikusabb mondatot tudunk elképzelni, még akkor is, ha valószínű, hogy az állatkert kommunikációs szakembere (mert ilyen mindenhol van) nincs tisztában azzal, hogy Világosék háza külön áramfejlesztővel van ellátva, mert elég pár perc áramszünet és a lélegeztetőgépre folyamatosan rákötött fiú perceken belül meghal. Felkelni ágyából nem tud, viszont ujjaival csodálatos muzsikákat komponál egy speciális számítógép segítségével. Az állatkerthez úgy vitték el őt és nővérét is az ugyancsak speciálisan felszerelt járművel. Gerda gyönyörű verseket ír, nagyszerű közösségi életet él, azzal együtt, hogy kerekes szék nélkül nem tud közlekedni.

A Werdnig-hoffman betegség gyógyíthatatlan, de az elszenvedők szeretet- és hittel teli környezetben alkotó életet élhetnek, ahogy Gerdáéknál is tapasztalhatjuk (képünk illusztráció!)

Ami még elképesztőbb, hogy ezen sorok után az állatkert kommünikéjében lényegében kioktatja Gerdát és felsorolja, hogy ki mindenkinek biztosítanak belépési kedvezményt (amibe Világosék nem tartoznak bele…). Majd a veszprémi látványosság “jól sikerült” levelét az alábbi sorokkal egészíti ki (nem kevésbé kioktató módon, “külön felhívva” Gerdáék figyelmét…):

Külön felhívjuk arra a figyelmet, hogy a Magyar Államkincstár által kiadott hatósági igazolványokat, illetve a közgyógyellátási igazolványokat nem áll módunkban elfogadni a kedvezményes jegyre való igényjogosultság igazolására. Ilyen dokumentumokat ugyanis nemcsak a fogyatékossággal élő emberek, hanem tartós betegségben szenvedő betegek is kaphatnak. Természetesen az Állatkert velük is szolidáris, de jelenleg nincs arra lehetőségünk, hogy valamennyi tartósan beteg ember számára jelképes áron biztosítsuk a belépést – zárják a sorait az állatkert válaszában…

Csodálatra méltó Gerda lelki ereje, aki a következőt válaszolta az állatkert ostoba levelére:

– Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy akkor ne mozgáskorlátozott kedvezmény legyen kiírva, hanem MEOSZ tagoknak szóló kedvezmény, mert ez így félrevezető! Egyébként így éppen azt érik el amit nem akarnak, mivel MEOSZ tag lehet az is, aki éppen csak bottal jár, s ő is ingyen vihet be kísérőt, míg az, aki valóban rászorul, aki tényleg nem tud akárhol közlekedni, például lépcsőn, de nem tagja a szövetségnek már nem. Kérdem én, talán mi már nem is számítunk mozgáskorlátozottnak? Jó lenne ha így lenne és tudnék járni!

Mi csak annyit fűznénk a fenti levelekhez, hogy nem neked kell szégyenkezned, kedves Gerda! Sőt. Nem csak az lenne a jó, ha tudnál járni (bár lélekben szárnyalsz), hanem ha az állatkert tudna emberségesen eljárni… 

Végezetül az állatkertet kérjük, különösen jól sikerült kommunikációs szakemberét, ízlelgesse egy picit Gerda egyik versét. Jót tesz a fene nagy szaktudásuknak is:

Van, hogy a fájdalom láthatatlan felhőt von körém,
És nem hiszek már semmi jóban soha, soha többé…
Mikor a félelemtől az eszem vesztem el,
S nem tudom, a következő perc, mit vesz el?!
Előfordul, mikor, mint az alagút végén a fény,
Felcsillan a távolban egy csalfa kis remény.
Aztán jön egy új árny, s visszatér a remegés,
Arcomról könnyek mossák le a nevetést.
Néha azt mondom, bárcsak vége lenne!
Valami, bármi, a szenvedésnek véget vetne!
Ilyenkor a sors titkos jeleket küld felém,
És elkezd játszani különleges hangszerén.
Megszólal a gitár, s a szívem lángra gyúl.
Örülök, de szemebe mégis könny tolul.
És csak szól a gitár, múlikár a fájdalom.
Hát felejtsd el, mi bánt, s énekeld dalom!

Korábbi kiemelt témák

Rally-bukás

Hungarikum-konferencia

Sólyi konferencia a vasútért

50-es évek újratöltve: feljelentgetők a vár körül

Gaztenger az Árpád-kori romoknál (is)

Kettesben: Lánchíd-riport Nagyvázsonyról, Balaton-felvidékről, Dumaszínházról, értékekről

Egy év után a lakosok cselekedtek, nehogy tragédia történjen

Elképesztő állapotok a Pálos-romoknál

Fesztiválok – idén is Nagyvázsony nélkül

Fogatos zarándoklat – nagy siker a Pontes programja

A munkahelyek megszűnésére hívták fel a polgármester figyelmét – aki így visszavonta előterjesztését

Nehéz 2011-2012-es örökségről számolt be az új várkapitány

Miért maradt idén zárva a Néprajzi Múzeum

Lovas zarándoklat – rádióriport

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

 

 

 

Címkék: , , ,

Egy hozzászólás a(z) “Kerekes székhez kötött, mégsem kapott kedvezményt az állatkertben” bejegyzésre

  1. […] Születése óta kerekes székhez kötött – nem engedték be kedvezménnyel a veszprémi áll… […]