2018. oktober 17., Hedvig

Kétszázasért elszállítják a zöldhulladékot

Kiemelt témánk

Bár a községben mindenki fizet ingatlanadót, minden háztartás még 2011 előtt igényelhetett ingyenes komposztálót is egy akkori sikeres pályázatnak köszönhetően. Amíg a Pontes és a református egyház házi segítségnyújtói egy éve ingyen segítenek, addig az önkormányzat az idősektől is díjat szende. A fényképen szereplő ingatlantulajdonosnak például Nagyvázsonyban 2400 Ft-ot kellene fizetnie a zsákokért…

A nagyvázsonyi önkormányzat még 2010-ben sikeresen pályázott több, mint 9 millió forintot abban a programban, amelynek köszönhetően minden háztartás ingyenesen kapott komposztáló ládákat a zöld-hulladék tárolására, komposztálására. Ugyanezen programban a 300 láda mellé aprítógépet is vásárolt 2010-ben a község, amivel akkor, négy éve azt vállalta, hogy ingyenesen aprítja fel igény esetén az ágakat, gallyakat, komposztálni való zöldet.

“Üzlet” közösségi munka helyett…

A község honlapján ezzel szemben egy kis hír jelent meg: szívesen elszállítják a zöld hulladékot tartalmazó nylonzsákokat, de csak térítés ellenében. Minden zsákért 200 Ft-ot kell fizetnie az ingatlantulajdonosnak – és 5 napon belül az önkormányzat elszállítja azt. Eddigi gyakorlat szerint évente egy alkalommal – jellemzően ősszel – az önkormányzat korábban ingyen elszállította azt illetve a költségcsökkentés érdekében 4 éve sikeresen pályázott a komposztáló ládákra és az aprítógépre. Az ingatlanadókat fizető tulajdonosok ezentúl viszont fizethetnek az elszállításért. 

Számos településen 2 zsákot ingyen visz el az önkormányzat, a díjfizetők viszont további zsákokat helyezhetnek ki ingyenesen a porta elé évi egy alkalommal – gyűjtési időben. Különösen indokolt ez a segítség például a nyugdíjasok, nehezen mozgók esetében, hiszen a kormány téli közmunkaprogramjában több tucat ember kap munkát a községben is. A legtöbb településen ők megoldják ezt a feladatot, de egyéb közterületi és közösségi munkát is elvégeznek: önkormányzati konyhakert kezelése, időseknél ház előtti karbantartás, falu csordájának őrzése, járdaépítés stb. Nagyvázsonyban a Pontes és a református egyház által indított Házi segítségnyújtó szolgálat segít ingyenesen közel 60 idős embernek (és ad ezzel munkát 6-8 helyi embernek).

Az önkormányzat ezzel szemben tőlük is beszedi a zsákonkénti 200 Ft-ot. Mennyiért is… A település pótkocsijára legalább 60 zsák zöld hulladék felfér – ennek kiszállítása kerül körülbelül 500 forintba. Az önkormányzat, amelyik a kormánytól kapott téli közmunkásokat is, ezzel szemben beszed 12.000 Ft-ot. 

Korábbi kiemelt témák

Polgármesterek országos tanácskozása Dörgicsén – célkeresztben a jövőre induló vidékfejlesztési program

Rally: baleset Városlődön, baljós előjelek Nagyvázsonyban, hallgató önkormányzat

A polgármestert hidegen hagyták a falujában zajló események

Születése óta kerekes székhez kötött – nem engedték be kedvezménnyel a veszprémi állatkertbe

Rally-bukás

Hungarikum-konferencia

Sólyi konferencia a vasútért

50-es évek újratöltve: feljelentgetők a vár körül

Gaztenger az Árpád-kori romoknál (is)

Kettesben: Lánchíd-riport Nagyvázsonyról, Balaton-felvidékről, Dumaszínházról, értékekről

Egy év után a lakosok cselekedtek, nehogy tragédia történjen

Elképesztő állapotok a Pálos-romoknál

Fesztiválok – idén is Nagyvázsony nélkül

Fogatos zarándoklat – nagy siker a Pontes programja

A munkahelyek megszűnésére hívták fel a polgármester figyelmét – aki így visszavonta előterjesztését

Nehéz 2011-2012-es örökségről számolt be az új várkapitány

Miért maradt idén zárva a Néprajzi Múzeum

Lovas zarándoklat – rádióriport

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

Címkék: , , , ,

3 hozzászólás a(z) “Kétszázasért elszállítják a zöldhulladékot” bejegyzésre

  1. […] Minden más « Kétszázasért elszállítják a zöldhulladékot […]

  2. […] Másutt ingyen, Nagyvázsonyban 200 Ft-ért viszik el a zöld hulladékot […]

  3. […] Másutt ingyen, Nagyvázsonyban 200 Ft-ért viszik el a zöld hulladékot […]