2019. oktober 22., Elõd

A kár több százezer forint – a faluvezető nem intézkedett

Nem intézkedett a közterületen történt rongálás miatt a nagyvázsonyi polgármester. A fejlesztést végző alapítvány viszont lépni fog.

Szűk másfél év alatt a harmadik rongálás történt a Nagyvázsonyban, 2012-ben felújított faluközpontban. Két öntöttvas-keményfa utcai pad tört össze a buszfordulóban és egy információs táblát törtek el. Eleddig a legutóbbi (itt írtunk róla) esemény tettesei ismeretlenek, de ezen annyira nem csodálkozhat senki. A közterületen történt rongálás dacára a rongálást követő második napon Vigh-Krupla Orsolya polgármester ugyanis még csak feljelentést sem tett. Információink szerint az ügyben még “tájékozódnia kell”, és “nem biztos, hogy értelme van” (!) a rendőrségnek szólni. Az eddig kár (mellesleg) mintegy 400.000 forint. 

Mint ismeretes, a faluközpontot tavaly tavasszal a helyi Pontes alapítvány újította meg, ekkor kerültek ki az új, mutatós utcabútorok is. Miután Fábryné dr. Takács Tímea, az alapítvány vezetője tájékozódott, úgy döntött, a rendőrség felé az önkormányzat vezetője helyett a civil szervezet teszi meg a feljelentést. 

Címkék: , , , , , ,

Egy hozzászólás a(z) “A kár több százezer forint – a faluvezető nem intézkedett” bejegyzésre

  1. […] került és visszakerült a helyére az a köztéri pad, amelynek összetöréséről itt írtunk. A faluközpontot 2012-ben megújító Pontes Alapítvány a feljelentést nem adta fel, hanem […]