2018. junius 25., Vilmos

4,5 millió hiány miatt a polgármester felelősségét is felvetette a képviselő

KIEMELT TÉMÁNK

Négy és fél millió hiányon, ami 2012-ben keletkezett a várnál, több képviselő nem tudottt csak úgy túllépni. Kemény hangon bírálták a volt vezetőt, Barabás Borbálát és felvetették a volt várvezetőt támogató polgármester és csapatának felelősségét is. Vigh-Krupla Orsolya polgármester viszont nem kis meglepetésre a várat kiegyensúlyozottan üzemeltető Tupcsia Péterre mutogatott vissza. 

A képviselő szerint felelős a Barabás Borbálát támogató polgármester is

A nagyvázsonyi képviselő-testület november 13-i ülésén tárgyalta a Kinizsi Várat üzemeltető önkormányzat non-profit kft. ügyvezető igazgatójának, Barabás Borbálának ténykedését. A téma azért került újra napirendre, mert hiába gazdálkodott a vár idén jól, a tavalyi év öröksége miatt hitel felvételt kért Mekler Norbert ügyvezető. A jegyzőkönyvből is kiderül, a jelenlegi ügyvezető beszámol róla, hogy Barabás Borbála a várnál 2012-ben 4,5 millió forint mínuszt hagyott maga mögött. Mekler Norbert, Barabást váltó igazgató úgy fogalmaz, hogy elődje “valószínűleg elkalkulálta magát, rossz döntéseinek köszönhető a 4,5 milliós hiány”.

Magasi József képviselő  szerint azok a felelősök, akik kardoskodtak és megszavazták a helyi, tapasztalattal bíró jelölttel szemben annak idején Barabás Borbálát (erről itt írtunk annak idején), Vigh-Krupla Orsolya polgármester jelöltjét. A képviselő határozottan kifejti:felvetné azoknak a felelősségét, akik a korábbi ügyvezető megválasztását támogatták, aki ezeket a mínuszokat produkálta. Nagy huzavona árán lett ő megválasztva, aki ezt a hiányt produkálta. Elkerülhető lett volna a másik ügyvezető megválasztásával.” Mint jogi szakértőnktől megtudtuk: a képviselő-testületnek joga és lehetősége adott esetben akár büntetőügyi felelősségre vonást is kezdeményezni, ha valaki hanyagul kezelte a község vagyonát.

Barabás Borbála 4,5 milliós veszteséget termelt a falunak. Magasi József képviselő szerint felelősök a Barabást a helyi jelölttel szemben támogatók is, köztük Vigh-Krupla polgármester is

A polgármester visszamutogat, Magasi képviselő szerint viszont Barabásnak “gőze nem volt” a cégvezetésről

Vigh-Krupla Orsolya mások jó hírét sem kímélve Magasi József szavaira reagálva úgy fogalmaz Tupcsia Péter (Barabást megelőző) várvezetőre utalva, hogy “volt olyan vezető a Kft. élén aki gazdasági szakember volt, és ezt a helyzetet nagyon kihasználta, nem túl erkölcsös módon költötte a Kft. pénzét.”  Tény azonban az, hogy Tupcsia Péter vezetése alatt, illetve a korábbi ciklusban a vár nem hogy veszteséget nem termelt a falunak, hanem nyereséggel üzemelt. 

Magasi József joggal háborodott fel a falut ért 4,5 milliós veszteség láttán és kifejtette Barabás Borbáláról szólva, hogy “gazdasági értelemben egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán. Rossz gazdasági döntései voltak, gőze sem volt arról, hogy kell egy Kft.-t vezetni, a másik jelölttel szemben, aki egy gazdasági társaságot vezetett.”

“Minket is számon fognak kérni” – terítéken Henn Zsolt is

Wágenhoffer Ágnes képviselő asszony nem csak Barabás Borbálára, hanem Henn Zsolt műszaki vezetőről is megállapította, hogy nem volt a vár ügyeinél a helyzet magaslatán egy megkésett támogatásról és a hiányról nyilatkozott felelősöket követelve: “4 millió Ft mínuszról beszélünk. Azért  nem kellene megdicsérni (Barabást – a szerk.). Magunkat legalább ne csapjuk be. Ki a felelős azért, hogy egy pályázati pénz még nem jött be? Ennek már régen be kellett volna folynia. Henn Zsolt volt az átvevő, miért nem jött be ez a pénz? Már nyár elején el kellett volna készülnie…”

Mekler Norbert a vita keretében kifejtette, hogy idei eredményeit úgy tudta elérni, hogy munkaügyi támogatást szerzett a cég dolgozóinak bérére és a korábban Stefanovitsné által vezetett veszteséges turistaszálló bevételeit jelentősen növelte. A vita végén Wágenhoffer Ágnes a vár falunak termelt 4,5 milliós veszteségére és a korábbi vár vezető kinevezőire utalva kifejtette, hogy “vissza fele is el kell számolni, minket is számon fognak kérni.”

A teljes jegyzőkönyv letölthető innen – 12. oldaltól a csemege…

KIEMELT TÉMÁINK korábban

Újabb munkahelyeket teremtett a Pontes

Kutyagyilkosság a vár körül

Van itt pénz… – Szlovákiába is jut

Repült a nehéz pad… – újabb rongálás, újabb csúsztatás

Önkormányzati személyválogatás: nem kapott mindenki meghívót – például az ötletgazda sem

Másutt ingyen, Nagyvázsonyban 200 Ft-ért viszik el a zöld hulladékot

Polgármesterek országos tanácskozása Dörgicsén – célkeresztben a jövőre induló vidékfejlesztési program

Rally: baleset Városlődön, baljós előjelek Nagyvázsonyban, hallgató önkormányzat

A polgármestert hidegen hagyták a falujában zajló események

Születése óta kerekes székhez kötött – nem engedték be kedvezménnyel a veszprémi állatkertbe

Rally-bukás

Hungarikum-konferencia

Sólyi konferencia a vasútért

50-es évek újratöltve: feljelentgetők a vár körül

Gaztenger az Árpád-kori romoknál (is)

Kettesben: Lánchíd-riport Nagyvázsonyról, Balaton-felvidékről, Dumaszínházról, értékekről

Egy év után a lakosok cselekedtek, nehogy tragédia történjen

Elképesztő állapotok a Pálos-romoknál

Fesztiválok – idén is Nagyvázsony nélkül

Fogatos zarándoklat – nagy siker a Pontes programja

A munkahelyek megszűnésére hívták fel a polgármester figyelmét – aki így visszavonta előterjesztését

Nehéz 2011-2012-es örökségről számolt be az új várkapitány

Miért maradt idén zárva a Néprajzi Múzeum

Lovas zarándoklat – rádióriport

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.