2017. oktober 21., Orsolya

Nagyvázsony Jó Hírnevéért 2013: Horváth Richárd és zenekara, Kinizsi Táltosai, Szigeti Balázs

KIEMELT TÉMÁNK képgalériával, videóval

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, parlamenti képviselő és Fábryné dr. Takács Tímea, a Pontes Alapítvány elnöke adták át a 2013-as Nagyvázsony Jó Hírnevéért díjakat. Cikkünkben elolvashatóak a Laudációk is  – cikkünk hamarosan videóval frissült.

Vidékfejlesztési fórum (a rendezvényről külön írásunk itt jelent meg) keretében adta át a megyei közgyűlés és a Pontes elnöke a Nagyvázsony Jó Hírnevéért 2013 díjait. Díjazottak: Horváth Richárd prímás és zenekara, Kinizsi Táltosai Néptánc-csoport és Szigeti Balázs paraolimpiai bajnok. Az alapítvány 2008 óta, idén hatodik alkalommal adta át a helyi civil- és társadalmi szervezetekkel egyeztetett elismerést. Korábbi díjazottak felsorolása a cikk végén, ahol képgalériák letöltésére is lehetősé van.

Videó itt tekinthető meg.

LAUDÁCIÓK

Horváth Richárd és zenekara

A magyar kultúra külön értéke, ma már Hungarikumként megőrzendő műfaja a magyar cigányzene. A Nagyvázsonyi Zenekar ezt az értéket őrzi és ápolja, amely egyúttal a legendás kapolcsi muzsikusok hagyományainak és emlékének ápolása is. A zenekar prímása Horváth Richárd, aki 1986-ban Ajkán született. Richárd 10-éves korában kezdett hegedülni. Első tanára édesapja volt aki zenész családban nőtt fel, utána a veszprémi Csermák Antal zeneiskolában folytatta tanulmányait. Veszprémben Richárd 7 éven járt szorgalmasan a zeneórákra, amely tanulmányokat Ajkán folytatta. Itt további 3 évig tanult muzsikát, de a veszprémi és ajkai zenetanárok mellett több jó nevű prímás és zenész magántanulója is volt a nagyvázsonyi muzsikusok prímása.

Horváth Richárd kiemelkedő sikerei a Veszprém Megyei Ki Mit tud-versenyek első helyezései és a 2006-os, a Hajdú-Bihar megyei Kabán elért prímás versenyen közönségdíja. A zenekar a Nagyvázsonyban és környékén rendszeresen fellép, muzsikál rendezvényeken, vendéglőkben, kulturális programokon. A környékbeli fellépések mellett eljutnak a Kárpát-medence különböző pontjaira, sőt külföldre is a nagyvázsonyi muzsikusok. Rupa Éva nemzetiségi önkormányzati elnök úgy fogalmazott, a prímás és csapata a Nagyvázsonyi roma közösség egyik büszkesége és példaképe.

A díjazással nem csak kifejezzük elismerésünket, hanem megköszönjük a közösségnek, hogy ápolják a hagyományt, sőt: kívánjuk, hogy az utóbbi időben újra előtérbe kerülő cigányzene és az élet területén minél több eredményt érjen el Horváth Richárd – és természetesen muzsikustársai, mindannyian.

Kinizsi Táltosai Néptánc-csoport

A néptánc nem csupán színpadi produkció, hanem közösségformáló erő, kultúra- és hagyományápolás, értékőrzés; a táncház pedig a minőségi kikapcsolódás és a néphagyomány eleven megélése, vidám együttlét. Mindezen értékek mentén működik községünkben immár 5. éve a felnőttek körében működő Kinizsi Táltosai Néptáncegyüttes. A táncegyüttes hivatalosan 2010. őszén kezdte el működését.Gyermekeik példáján a szülők azt gondolták, hogy ők is szeretnének megismerkedni a magyar nép hagyományaival, ezen belül is táncaival. Az első próbán (visszaemlékezések szerint) 3 fő jelent meg, de a későbbiekben egyre bővült a létszám , és megkezdődhetett a komoly munka. A tánccsoportban jelenleg 12-14 fő lép fel rendszeresen Mezőség, Kalotaszeg, Magyarország különböző tájainak koreográfiáival. A különböző tájegységek táncaival, Hajdú Péter és felesége Hajdú Viktória ismertette meg az együttes tagjait.

A tánc-csoport minden pénteken próbát tart, amelyre a tagok mellett az érdeklődők is bármikor részt vehetnek. A próbára a felnőtt tagok szabadidejükből járnak el, van aki külföldi munkája mellett jön haza családjához és a táncpróbákra is. A pénteki alkalmak igen víg kedélyűen telnek, de mindemellett nagy odafigyeléssel és szorgalommal próbálják követni művészeti vezetőik útmutatását. Első megmutatkozásuk 2011 áprilisában, a Luca széke című humoros táncjátékuk volt, ugyanebben az évben a nagyvázsonyi felnőtt betlehemesekkel is készült közös adventi, betlehemes táncjáték. A tánccsoport azóta számos településen öregbíti hangulatos és színvonalas produkcióval Nagyvázsony jó hírnevét, de eljutottak már Kinizsi Táltosai a franciaországi Chatillon Sur Indre-ben megrendezett európai találkozóra is  és képviselték Nagyvázsonyt.

A csoport mai napig aktív résztvevői a közösségi életnek minden felkérést szívesen teljesítenek, amennyiben idejük engedi. A tánccsoport aktív kezdeményezője az alkalmanként megrendezett táncházaknak is, ahol 150-200 fő vesz részt a magyar tánc tanulásában, ápolásában. A díjazásban részesülő közösség nagy erénye, hogy olyan emberek vállalták fel a hétvégi próbákat és a fellépéseket, a Kárpát-medencei magyar kultúra ápolását, akik többségének korábban nem volt kapcsolatuk a néptánc-mozgalommal. Nagy dolog napjainkban, hogy fiatal felnőttek, középkorúak valami újat és szépet tanulnak meg és képviselik, óvják ősi értékeinket.

Szigeti Balázs 

Szigeti Balázs 1991-ben született Veszprémben, születése óta Nagyvázsonyban él családjával, testvéreivel. Szigeti Balázs az Ajkai Speciális Iskolában illetve Ajkán ismerkedett meg a padlóhoki sportággal. Edzője Gulyás Lajos, aki egyben a magyar válogatott edzője is. A magyar válogatott (soraiban Szigeti Balázzsal) számos tornát nyert meg Cegléden, Győrben, Kőszegen, Budapesten.

A csapat így kvalifikálta magát a 2013-as a X. Speciális Nyári Olimpiára, amelyet Dél-Koreában rendezett meg a Nemzetközi Olimpiai Szövetség. A válogatott keret tagja volt Szigeti Balázs is, csapattársaival január 25-én utaztak el az ázsiai játékokra és február 7-én tértek haza olimpiai aranyéremmel. Szigeti Balázs mellett említsük meg a válogatottban a csapattársakat is: Berkes László, Pelikán Barnabás, Török Bálint és Varga Csaba. A döntőt Szigeti Balázsék Jamaica válogatottja ellen vívták, izgalmas, szoros mérkőzésen 2-0-s magyar siker született. A finálé izgalmait szinte az egész magyar delegáció átélhette, hiszen a sportolók és edzők többsége kiment szurkolni a csarnokba, ahol folyamatosan zúgott a “Hajrá Magyarok!”

A sportágnak ez az első olimpiai aranyérme, Nagyvázsonynak pedig Szigeti Balázs nem csak az első olimpikonja, hanem első aranyérmes olimpikonja is egyben. A nagyvázsonyiak büszkék Szigeti Balázsra, és további sikereket kívánnak neki a sport- és magánéletben egyaránt.

KORÁBBI DÍJAZOTTAK és díjátadók (2008-2012):

2008: Kiss József tanító ph, Jobbágyi József lovasiskola vezető ph, Varga Béla népművelő ph (díjátadó: Pontes és Fábry Szabolcs polgármester). 2009 (díjátadó: Pontes és Bernáth Ildikó orsz. gy. képviselő): id. Strenner Zoltán volt polgármester ph., Hock József volt jegyző, dr. Horváth Balázs volt országgyűlési képviselő ph. 2010: Csebi Pogány Péter német önkormányzati elnök, Császár Ottó volt tanácselnök ph., Tál Zoltánné pedagógus-nyugdíjas klub elnöke (díjátadó: Pontes és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes). 2011: Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület, Tarsoly László kovácsmester és múzeumalapító, Wágenhoffer Károlyné pedagógus és nemzeti díjas lovas tanárnő (díjátadó Pontes és dr. Horváth Zsolt orsz. gy. képviselő). 2012: Mesterházy József erdész, vállalkozó, amatőr fotós; Hock Ferenc, a lovasegyesület elnöke és a Nemesleányfalu Jövője Alapítvány (díjátadó Pontes és V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár). Ph.: posztumusz. 

Pontes-képgaléria (fotók: Mesterházi József és Pontes) itt elérhető

Címkék: , , , , , ,

4 hozzászólás a(z) “Nagyvázsony Jó Hírnevéért 2013: Horváth Richárd és zenekara, Kinizsi Táltosai, Szigeti Balázs” bejegyzésre

  1. […] azon is sokan csodálkoztak, hogy a Nagyvázsony jó hírneve díjazottait ill. a díjátadó rövid hírét a falu vezetője nem tette, tetette fel a község web-oldalára. Ennyire nem […]

  2. […] Nagyvázsony  Jó hírnevéért 2013 díjátadások […]

  3. […] Nagyvázsony  Jó hírnevéért 2013 díjátadások […]