2018. junius 24., Iván

Túrkevén folytatódott az országjárás

KIEMELT TÉMÁNK

Túrkevén folytatódott a Civil Összefogás Fórum országjáró sorozata. Fábry Szabolcsot és Huth Gergelyt követően Fazekas Sándor miniszter rámutatott: a baloldal eltüntetné a vidéket és a földet gyanús hátterű cégeknek játszaná át. A megyében Tapolcán is lesz CÖF-rendezvény.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter: a szocialisták idejétmúlt létformának tekintik a falut és a földvásárlást idegen cégeknek is lehetővé tennék

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter körzetében, Túrkevén folytatódott a CÖF országjáró sorozata. A rendezvényen a megtelt helyi közösségi házban Huth Gergely, a Polgárportál főmunkatársa és Fábry Szabolcs, a CÖF vidék munkacsoportjának képviselője beszélt a vidéki fejlődés elmúlt 4 évéről és a polgári kormányzás folytatásának fontosságáról. A fórumokról a Polgárportál készít folyamatosan beszámolót.

A túrkevei fórumon Fazekas Sándor kiemelte, hogy míg 2002-2010 között a vidéktől elvonták a forrásokat, addig a Fidesz-KDNP kormány elengedte a lehetetlen helyzetbe sodort települések adósságait, és az uniós lehetőséggel a korábbi gyakorlattal ellentétben a gazdaság, a gazdák támogatását helyezték előtérbe. A miniszter rámutatott: a baloldalnak nincs vidékfejlesztési programja, pusztán az a tény, hogy a Gyurcsány-kormány volt államtitkára szerint a falu idejétmúlt közösségi forma. Fazekas Sándor elmondta, hogy a szocialisták ismeretlen eredetű cégeknek is lehetővé tenné a földvásárlást, azaz a magyar föld külföldiek kezére való átjátszását.

A CÖF országjárása folytatódik, megyénkben Tapolcán lesz CÖF-fórum március 22-én.

Korábbi kiemelt témák:

Több nagyvázsonyi fejlesztési terv a megyei listán

Felkészültünk a télre 1.: Napokon át jégpályák voltak a vázsonyi utcák

Közterületre kitett “alkotás”: elég “egyeztetni a családdal”…

Múltat végképp eltörölni – eltűntek a 2012 előtti rendezvényfotók (is)

Nagyvázsony  Jó hírnevéért 2013 díjátadások

4,5 millió hiány a várnál,  a képviselő rámutatott: a polgármester is felelős

Újabb munkahelyeket teremtett a Pontes

Kutyagyilkosság a vár körül

Van itt pénz… – Szlovákiába is jut

Repült a nehéz pad… – újabb rongálás, újabb csúsztatás

Önkormányzati személyválogatás: nem kapott mindenki meghívót – például az ötletgazda sem

Másutt ingyen, Nagyvázsonyban 200 Ft-ért viszik el a zöld hulladékot

Polgármesterek országos tanácskozása Dörgicsén – célkeresztben a jövőre induló vidékfejlesztési program

Rally: baleset Városlődön, baljós előjelek Nagyvázsonyban, hallgató önkormányzat

A polgármestert hidegen hagyták a falujában zajló események

Születése óta kerekes székhez kötött – nem engedték be kedvezménnyel a veszprémi állatkertbe

Rally-bukás

Hungarikum-konferencia

Sólyi konferencia a vasútért

50-es évek újratöltve: feljelentgetők a vár körül

Gaztenger az Árpád-kori romoknál (is)

Kettesben: Lánchíd-riport Nagyvázsonyról, Balaton-felvidékről, Dumaszínházról, értékekről

Egy év után a lakosok cselekedtek, nehogy tragédia történjen

Elképesztő állapotok a Pálos-romoknál

Fesztiválok – idén is Nagyvázsony nélkül

Fogatos zarándoklat – nagy siker a Pontes programja

A munkahelyek megszűnésére hívták fel a polgármester figyelmét – aki így visszavonta előterjesztését

Nehéz 2011-2012-es örökségről számolt be az új várkapitány

Miért maradt idén zárva a Néprajzi Múzeum

Lovas zarándoklat – rádióriport

Apu újra kivitelezhet: napelemes projekt útjavítás-pályázat helyett

Ilyen még nem volt: kölcsönnel indítja a szezont a vár

Tatabányai panellakásba bejelentett pályázatíró cég a nagyvázsonyi önkormányzat megbízottja

Elmaradt lovasfarsang – lóvá tett turisták és Megvan a felelős is

A jegyző is ígérte, mégsem értesítettek – pályázatkezelés Nagyvázsonyban

Újabb pályázatelutasítás

Brutális hitel másfél év alatt

Ügyészségi elégtétel: becsületsértő volt a 2011-es kampány

2011-es időközi kampány: Nyuzó László ügyészségi megrovást kapott

Országos napilap cikkezett a falu cégelnökének lejárató magatartásáról

Önkormányzati adósság-elengedés – vagy Vázsonyban még sem?

Elbukott az önkormányzat óvodapályázata

Lélekemelő lovasfelvonulás, emlékműátadás

Várvezető választás – sajátos titkolózás

Három oldal ingyenreklám – simán cáfolható csúsztatások a falu újságjában

Lóvá tett képviselők

Lemondott a vár vezetője

Nem először hibázó körjegyző: A német kisebbségi önkormányzat megszünése

4,5 milliós veszteséget termelő vár

Hatósági figyelmeztetést kapott a körjegyző

29 milliós veszteség, kontra…

Nem nyert a Kertalja u-i felújítás-pályázat, de 1,8 millióba került

Súlyos milliók marketingre

Füreden folytatja a Dumaszínház – elvesztette településünk legjelentősebb fesztiválját

Várügy: az önkormányzat a drágább megoldást választotta, nem kellett a helyi jelölt

Két nyílt képviselő nyílt levele

Hova folytak a százezrek? (Demokrata-cikk)

Címkék: , , , , ,

Egy hozzászólás a(z) “Túrkevén folytatódott az országjárás” bejegyzésre

  1. […] Túrkevén folytatódott az országgjárás […]