2019. augusztus 21., Sámuel, Hajna

Falusi fiatalok a patakmeder tisztaságáért

Zenés videóval

200-700 lelkes falvak jó arcú fiataljai idén kilencedik alkalommal takarították ki a Vázsonyi Séd illetve az Eger-patak medrét Nagyvázsony és Diszel között.

A Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) fiataljai április elején kilencedik alkalommal takarították ki Nagyvázsony, Pula, Vigántpettend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti és Diszel patakjainak, vízfolyásainak medrén. A párszáz-lelkes falvak fiatljai elmondták, hogy még mindig találnak érdekességeket, kis széket, mosdókagylót is, de évről-évre kevesebb a szemét a patak mentén.

A vízfolyásban egyébként megélnek a halastavakból kiszökő pisztrángok és az őshonos folyami rákok is, ami a víz tisztaságát is jelzi. Ez köszönhető a lelkes fiataloknak is illetve azok egyesületeinek és összefogásának, a KÖSZINEK is. Ez utóbbi alapító tagja a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület, amelynek vezetője, Kandikó Rita Vigántpettend határában vett részt a munkában.

Fotó: Fekete Sereg facebook, Videó: KÖSZI (youtube)

Zenés videó nyilatkozatokkal: 

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.