2019. november 19., Erzsébet

Közérdekű közlemény

Tisztelt Munkaadók! Állami és Önkormányzati Hivatalok, Irodák, Állami, Kis-, Nagy- és Közepes, valamint Multinacionális Vállalatok, szóval Mindenfajta és -féle Magyarországi Cégek Vezetői! Kérem önöket, hogy a következő pár hónapban nagyon figyeljenek oda egy, a munkavállalóikat érintő fontos ügyre! – az mno.hu oldalon megjelent írás. 

Mint arról már biztosan hallottak/olvastak, egy bírósági határozat következtében a parlament elfogadta az úgynevezettdevizahiteleseket mentő törvényt. Az új jogszabály rajtuk kívül kiterjed a forintban eladósodottakra is, illetve minden olyan fogyasztási kölcsönt igénybe vevőre, aki 2004. május 1. és 2014. július 26. között adósodott el, és nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.

Az érintettek köre hatalmas, sokuk ellen végrehajtás is indult. A törvény azonban épp ezen tömegek védelmében született azzal, hogyideiglenesen felfüggesztette a végrehajtási eljárásokat, mindaddig, amíg a kölcsönt adók és az adósok pontosan meg nem állapítják, hogy ki mennyivel tartozik a másiknak. Ez az önök szempontjából azt jelenti, hogy munkavállalóik béréből jelenleg szigorúan tilos levonni a végrehajtás során megállapított összeget, ami már augusztusra is igaz. Még akkor sem szabad, ha egy végrehajtó ezt követeli…

A teljes cikk a Magyar Nemzet cikkében, itt elolvasható. 

Címkék: , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.