2018. oktober 16., Gál

Négy polgármester-, tizenegy képviselő-jelölt

Négy polgármester- és tizenegy képviselő-jelölt indul a nagyvázsonyi önkormányzati választásokon, október 12-én. Névsor és rövid közéleti múlt cikkünkben. A pártok közül a kormánypártok négy képviselő-jelöltet és egy polgármester-jelöltet támogatnak. 

Tizenegy képviselőjelölt

Tizenegy képviselőjelölt indul az október 12-i helyhatósági választásokon Nagyvázsonyban. Nyilvántartásba vételi sorrenben a következő személyek: Ebeléné Polgár Nikolett, aki először indul el választásokon, kisgyermekével otthon lévő kismama, földrajz-településfejlesztést végzett a szombathelyi főiskolán. Hustvéthné Bocskay Éva szintén először méretteti meg magát a faluban. Wágenhoffer Károly Ottóné 2010 óta képviselő, nemzeti díjas lovas tanárnő, aktív közösségi tevékenységet végez évtizedek óta a községben. Henn János Pál alpolgármester, több ciklus óta képviselő, volt alpolgármester (2002-2006, 2011-), egyszer lemondott megválasztott tisztségéről. Hubai János 2002-2006 között volt képviselő, ahogy Szegedi László is. Hubai János 2006 után kezdeményezte a település határában halottégető építkezését egy vállalkozóval, de a lakosok sem és az önkormányzat sem támogatta a tervezett beruházást. Csebi Pogány Péter, rangidős jelölt, ciklusokon keresztül volt képviselő, német nemzetiségi elnök, nevéhez fűződik  többek között a község bajorországi testvérkapcsolata és a Tenisz Club életrehívása, megalapítása. Nyuzó László Pál szintén többször volt képviselő, legutóbb nem jutott be a testületbe. Vigh-Krupla Orsolya jelenlegi polgármester 2011-ben a várat üzemeltető cég felügyelő bizottságának élére nevezte ki. A Magyar Nemzet cikkezett alpári és rasszista kormányellenes kirohanásairól (írás erről itt) majd a 2011-es időközi választás alatti tevékenységéről bírósági ítélet született (cikk itt) – a becsületsértés megállapítása után lemondott. Azóta aktív közösségi tevékenységet nem folytat. Zékány Zsolt a mostani testület utólag bejutott tagja, technikai sportokban folytat aktív közösségi tevékenységet. Szautner Antalné 2010-ben kinevezett iskolaigazgató, először indul képviselő-választásokon. Stefanovitsné Sipos Mária 2010 óta képviselő, jelenleg bírósági, büntető eljárás zajlik rágalmazás-becsületsértés ügyében Stefanovitsné és társaival szemben a 2011-es kampány alatti tevékenységet vizsgálva (cikk erről itt)

A képviselő-jelöltek függetlenként indulnak, de a Fidesz-KDNP támogatja Csebi Pogány Péter, Ebeléné Polgár Nikoletta, Szautner Antalné és Wágenhoffer Ágnes jelöltségét. A szavazólapon a jelöltek a sorsolási sorrendben fognak szerepelni, amely innen letölthető. Ha szavazat-egyenlőség alakul ki, akkor a sorsolási sorrend dönt a bejutásról.

Polgármester-jelöltek: négy független (2 főállású, 2 társadalmi) jelölt, egy kormánypárti támogatás

Polgármester-jelölt Vigh-Krupla Orsolya, aki 2011-ben lett a község vezetője egy időszakos választást követően (cikk erről itt olvasható, forrás: Magyar Demokrata). Újra polgármester-jelölt Fábry Szabolcs, aki 2006-2011 között volt a község vezetője – az időközi választásról az előbbi Magyar Demokrata-hivatkozásban olvashatnak részletesebben. Váratlan meglepetés a várat üzemeltető önkormányzati cég élére 2013-ban kinevezett Mekler Norbert indulása, aki korábban kétszer volt lemondások miatt időközben testületbe jutott képviselő. A Napló megyei napilaptól elbocsátott “törzsgárda-tag”, Győrffy Árpád is indul polgármesternek. Az újságíró többször volt képviselő, de mindannyiszor lemondott időközben megválasztott tisztségéről.

A polgármester-jelöltek közül ketten főállásban indulnak a választásokon:  Mekler Norbert és Győrffy Árpád. Ketten társadalmi megbízatású polgármester-jelöltetk: Vigh-Krupla Orsolya, aki a helyi általános iskolában tanít; és Fábry Szabolcs, aki az MNVH Veszprém megyei referensi irodáját vezeti. Mindketten jelenlegi munkahelyük megtartása mellett mérettetik meg magukat.

Valamennyi jelölt független polgármester-jelölt, a Fidesz-KDNP Fábry Szabolcs polgármester-jelölését támogatja Nagyvázsonyban. Szavazategyenlőség esetén új választást ír ki a Helyi Választási Bizottság.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.