2018. julius 20., Illés

A víz az úr…

Megtelt a Nagyvázsony keleti határában lévő tó és átbukott a víz a gáton. A Vázsonyi Séd folyóméretűvé duzzadt, de emberéletben nem esett kár. 

Víz alatt a Csurgó-malom környéke

Nem bírták elnyelni az esővizet az út menti árkok, a Kertalja utcában lévő építkezésnél lévő vizesárkokat eleve eltömítették az ideiglenes beállók miatt, a Rákóczi utcában pedig az átereszek eldugulva nem bírták elvezetni a Kab-hegy irányából lezúduló csapadékot. A legnagyobb ijedtséget azonban a településtől keletre lévő nagy tó okozta, hiszen a gát fölé emelkedett vízszint átbukott a gáton és folyóvá duzzasztotta a Vázsonyi-séd patakot.

Megáradt a Vázsonyi-séd. Emberéletben nem esett kár, ez a kakas is megmenekült...

A megduzzadt víz elöntötte a dobozüzemet, a teniszpályát és az ideiglenes lovaspályát, valamint a kiskerteket is. Szerencsére emberéletben nem jelentkezett jelentős kár, de a falu nyugati felén számos ingatlan pincéjét elöntötte a víz. Önkéntesek tucatjai jelentek meg és próbáltak segíteni, főként a Varga utca alsó felében lévő ingatlanoknál.

A bajban szerencse, hogy a nyugati tó gátja nem szakadt át, így úgy tűnik, lakóépületeket nem fenyeget a vízáradat, de szuterének, pincék, garázsok tucatjai vannak víz alatt Nagyvázsonyban. Kritikus helyzet alakult ki a Kertalja utcában, a Csokonai utcában és a Szent János-híd környéként, órákon keresztül lezárták a Veszprém felé vezető utat is, ahol egy áteresz szakadt be a 77-es főúton, Nagyvázsony határában.

A Kertalja utcában lévő betömött árkok a garázsokba, pincékbe terelték a vizet

Ugyancsak megrongálódott a séden lévő gyaloghíd a Horváth Balázs-sétány nyugati felénél valamint a közúti áteresz Nemesleányfalu határán, a Vigántpettend felé vezető úton, az ún. agyaggödörnél.

Útlezárás a 77-es úton, Nagyvázsony határában

A tenisz klubnál, a kiskertekben, a dobozüzemben többszázezer-forint anyagi kár keletkezett, de jelentős károkat okozott az éjszaka is folyóként zúdoló patak (inkább folyó) valamint esővíz több lakóingatlanban, kertben is. Önkéntesek jelentkezését várják az önkormányzatnál a károk, romok eltakarítására. Szakemberek tájékoztatása szerint perceken, maximum negyed órán múlott, hogy a nyugati tó gátja nem szakadt át, így a víz nem érte el az Új utcát és több más lakóházat is.

Fotó: nagyvazsonyma.hu és facebook.hu (Szokoli Balázs)

Címkék: , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.