2018. január 19., Sára, Márió

Döntések az önkormányzatban – utólag írt alá a volt polgármester-asszony (?)

Kisiskoláról, felnőttképzésről, szociális tüzifaprogramról, Malomkő utcáról, átvilágításokról, új honlapról és a vár konszolidálásáról is döntött a nagyvázsonyi képviselőtestület. Zárt ülésen tárgyaltak több kényes kérdést is a képviselők, szakértők és jogászok vizsgálják az elmúlt esztendő pénzügyi szabálytalanságait.

Felnőttképzés, szociális fa-program, új honlap

Felnőttképzés indulhat, melyben elkezdődhet a Kisiskola megújulása is Nagyvázsonyban. Az önkormányzat az állami felnőttképző intézettel, a TKKI-val történő együttműködés mellett döntött november 12-én. Ugyancsak ezen az ülésen döntöttek arról a képviselők, hogy a Malomkő utcában, a plébánia kerítése melletti, az aszfaltburkolat alatt is húzódó 6 méter mély üreget feltárják. Megújul a falu internetes oldala is, helyi és országos hírleveleket kezelő honlap készül várhatóan decemberben a Gerillapress kft együttműködésével.

Szociális tüzifa-programhoz csatlakozott Nagyvázsony Önkormányzata. A település 32 köbméter tüzifát tud kiosztani  a rászorultak ill. kisgyermekesek között. Igénylőlapot a hivatalban lehet kitölteni december 1-ig. Az önkormányzat egyhangúlag támogatta a Kinizsi non-profit kft hitelkeret-bővítését. Mekler Norbert ügyvezető úgy fogalmazott, hogy ez még a 2011-2012-es időszak (Barabás Borbála-féle időszak -a szerk.) miatt szükséges intézkedés, de ha jövőre is olyan évet zár a vár, mint idén, akkor egyenesbe jön az önkormányzat cége.

Átvilágítások, szakértők vizsgálják a hivatalt

A képviselőtestület egyhangúlag meghozott döntései értelmében pénzügyi átvilágítás kezdődik az önkormányzatnál és beruházásainál még az óévben. Ennek oka, hogy a testület egy esztendőre visszamenőleg aláíratlan számviteli dokumentumokkal, pénzügyi fegyelem sorozatos megsértésével találkozott. Már zárt ülésen tárgyaltak a képviselők arról a dokumentumról, amelyből kiderült, hogy a volt polgármesterasszony néhány napja, (tehát egy hónappal a választások után) utólag aláírt pénzügyi dokumentumokat; illetve tárgyalt a testület többek között igazságügyi szakértői megbízásról is. Erre az ügyre várhatóan külön fogunk kitérni.

Fábry Szabolcs polgármester elektronikus levélben annyit küldött el portálunknak: “a testület egyhangúlag értett egyet azzal, hogy a szakértők mellett független jogásszal is mielőbb konzultáljak, hiszen többmillió forint dokumentumairól van szó. A hivatal új vezeetéssel néhány héten belül teljesen megújul, újjászerveződik és felfrissül – a feltárt ügyekről pedig  rövid időn belül tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.