2018. oktober 16., Gál

Megnyílt a történelmi kiállítás

A Kinizsi vár kez-deményezésére “Történelmünk nagyjai” láthatóak a várkápolnában. A megnyitón elhangzott: a kormány a nagyvázsonyi önkormányzattól kapott levélre válaszolva tájékoztatja a községvezetőt: idén a Nemzeti Vármegújítási programba emeli Kinizsi ősi fészkét. 

Történelmünk nagyjai címmel különleges időszaki kiállítás nyílt a Nagyvázsonyi Kinizsi Várban március 11-én. A Pro Cultura Keszthely-díjas keszthelyi művész, Túri Török Tibor harmincegy mellszobrot mintázott meg „legkedvesebb magyarjai„ közül, melyek Nimródtól Petőfi Sándoron át egészen Wass Albertig azon történelmi személyiségeket formázzák meg, akik jelentős szerepet vállaltak a magyarság elmúlt két évezrede során. A mellszobrokat a Nagyvázsonyi Kinizsi Vár Kápolnájában állították ki időrendi sorrendben, alakonként egy-egy kis történelmi leírással.

A megnyitó ünnepségen Mekler Norbert köszöntötte a résztvevőket hangsúlyozva, hogy a kiállítás egy éven keresztül lesz látogatható a Kinizsi várban. Ezt követően a helyi általános iskola diákjai rövid műsorral emelték a megnyitó hangulatát, majd Fábry Szabolcs polgármester méltatta a művész munkásságát és a kiállítás létrejöttét. A településvezető felolvasta a Miniszterelnökségtől aznap kapott levelet, amelyben a kormány az önkormányzati választásokhoz gratulálva tájékoztatta a polgármestert: a Kinizsi vár 2015-ben bekerült az év második felétől induló Nemzeti Várprogramba. A várprogramról, a nagyvázsonyi fejlesztésekről és a Miniszterelnökség leveléről külön cikkünkben fogunk rövidesen tájékoztatást adni.

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.