2018. julius 20., Illés

Százötven millió és a szépségszalon…

szépségszalon2… avagy, kinek mi a fontos…: százötven-millió forint támogatás lehívásáról döntött a testület, bár ha az egyik képviselőn múlott volna, akkor a kiemelt kormánytámogatás ugrik. Ő épp nem ért rá, sokkal fontosabb elfoglaltsága akadt…

Ahogy arról több sajtóorgánum mellett honlapunk is tájékoztatta az olvasókat, Nagyvázsony is bekerült a kiemelt kormánytámogatott települések közé. A község 150 millió forintot hívhat le középületeinek korszerűsítésére: külső homlokzatok megújítására, nyílászáró-cserékre és tetőszigetelésekre. A Magyar Közlönyben is megjelent információk szerint a községnek augusztus végéig vállalkozói szerződésekkel kell rendelkeznie majd év végéig el is kell számolnia a KEOP 2015-ös forrással. Ez összehangolt munkát, gyors döntéseket és intézkedéseket indokol, hiszen csak a meghívásos közbeszerzési eljárás 3 hetet vesz igénybe.

A pontos és ütemezett munka érdekében a képviselők már jó előre megkapták a meghívót a legutóbbi testületi ülésre, ahol a támogatás lehívásáról kellett (többek között) határozatot hozni illetve több más, ugyancsak a százötven-milliós forrás felhasználásához szükséges döntéseket szavazták meg a testület tagjai. Átérezve a felelősséget, minden testületi tag az ügyre koncentrálva jelent meg az ülésen és hallgatták meg a beszámolókat, információkat és hozták meg döntéseiket. Kivétel Stefanovitsné Sipos Mária. Mint megtudtuk, ő nem ért rá. A testületi ülés alatt éppen szépségszalonban volt jelenése. Nyilván, ez halaszthatatlanul fontosabb, mint Nagyvázsony történelmének legnagyobb pályázati támogatása.

Címkék: , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.