2019. szeptember 15., Enikõ, Melitta

Lezajlott a II. Virtus – rekord-lómennyiség vonult fel

völgyesi 2-ik helyezett nagyon látványos fotó2fotógalériával

Lezajlott a II. Virtus Fesztivál, ahol a civil szervezetek és az önkormányzatok összefogásával megemlékeztek Szent István ünnepéről, valamint az igás- és fogatos lovaké volt a “főszerep”. A Jobbágyi József Emléknapon száz ló adott egymásnak “randevút” (címfotó: a második helyezett Völgyesi Balázs a 2-es pályán). 

Kipróbálható volt a szántás is a Lóerők Napján

Kipróbálható volt a szántás is a Lóerők Napján

A II. Virtus Fesztiválon a helyi Kinizsi Táltosai Néptánc-együttes tagjai vitték a helyi hívekkel együtt a kemencében sült “életet” az ünnepi szentmisére, ahol felszentelésre került az új kenyér. Ezt követően délután ünnepségre került sor, amelynek keretében kiosztásra kerültek a Nagyvázsony Jó Hírneve-díjak és díszpolgári cím került átadásra (erről az

Takács Ferenc, zánkai "füvesember" a fogatos gyógynövénytúrák egyikén

Takács Ferenc, zánkai “füvesember” a fogatos gyógynövénytúrák egyikén

eseményről itt olvasható részletes tudósítás).

A rendezvénysorozat második felében, a “Lóerők Napján” interaktív szántásbemutatóra került sor a község határában, de a résztvevők szénás szekeret rakhattak, rönköt húzathattak, szamaragolhattak négylábú segítőinkkel. A nap különlegessége volt, hogy szervezett fogattúrák indultak a Kinizsi vártól a helyszínre. Útközben a résztvevők a zánkai gyógynövénycentrum megálmodójával és vezetőjével, Takács Ferenc kertészmérnökkel töltötték a másfél órát. A megálló-pontokon a népszerű “zánkai füves ember” izgalmas bemutatót tartott a község határában lévő legelők páratlanul gazdag gyógynövény-faunájáról. A másfél óránként startoló fogatos gyógynövénytúrákon megismerhette mindenki, hogy a sokszor csak gaznak, kis virágnak ítélt növények mennyi minden betegségre használhatóak vagy segítenek a betegségek megelőzésében.

Ferenc Róbert, a győztes fogatos veszi át megérdemelt jutalmát

Ferenc Róbert, a győztes fogatos veszi át megérdemelt jutalmát

Nagyvázsonyi gyermeksikerek

hock feri hajtásban

Hock Ferenc lovai az 5-ös pályán

Augusztus 22-én összesen több, mint 100 ló vonult fel Nemesleányfalu határában. A helyi lovasegyesület szervezésében, az önkormányzat és a Pontes Alapítvány támogatásával megrendezésre került a Jobbágyi József Emléknap. A legendás lovasiskola-vezető emlékére szervezett fogatos találkozóra 42 fogat nevezett be, de eljöttek lovas kaszkadőrök és hagyományőrzők is. A fogatos versenyt délelőtt gyermek lovasverseny előzte meg, ahol Nagyvázsonyból Fábry Csanád futószáras lovaglásban, Kiss Szofi D1-es kategóriában lett első helyezett. A mintegy 20 fiatal és idősebb önkéntes munkáját Wágenhoffer Ágnes képviselő, lovastanárnő mellett Nagy Zsuzsanna, Hauck Adrienn német képviselő, Hock Zsófia és Pintér Nóra koordinálta, ezzel segítve a Hock-házaspár szervező munkáját.

11873522_878110865615679_1311963026253114472_nA délutáni fogatos versenyen Rábaközi Ferenc, több évtizedes tapasztalattal bíró fogatos és versenybíró felügyelete mellett 5 akadálypályát hajtottak végig a kettes maratoni és kettes egyéb kategória mellett az egyes fogatok és póni fogatok is. A hajtások szünetében Hock Júlia és Parrag Ákos helyi lovasok és hagyományőrzők fantasztikus bemutatója mellett fellépett a nemzetközi hírű Kiss István és Felcsúti Péter lovaskaszkadőrök is Csenge és Baron nevű lovakkal. A díjkiosztás előtt gyermek-fogatverseny is zajlott, majd a nap zárásaként Jobbágyi Józsefné, Wágenhoffer Ágnes és Fábry Szabolcs polgármester adták át a II. Virtus emlékszallagjait és kupáit a helyezetteknek.

Eredmények (fogathajtás)

Az egyik nagyvázsonyi győztes: Kiss Szofi (D1)

Az egyik nagyvázsonyi győztes: Kiss Szofi (D1)

És a másik: Fábry Csanád (futószáras)

És a másik: Fábry Csanád (futószáras)

A fogatverseny gyermekhajtását Hugyecz Dzsenifer, egyes fogat kategóriáját Nagy István nyerte meg, a póni kategóriában Kiss Kevin, kettes egyéb kategóriában Kiss János, míg kettes maraton kategóriában Ferencz Róbert lett az első helyezett (Mór) megelőzve Völgyesi Balázst (Litér) és Hock Ferencet (Nagyvázsony). A nap fantasztikus és látványos, sajnos borulásokkal is tarkított versenyzést követően ért véget, ahol végül sem ló, sem hajtója nem sérült meg, viszont nagyszerű élményekkel gazdagodhatott a szépszámú közönség is.

Mesterházi József és Fábry Laura fotói közül válogattunk még össze néhányat a 3 napból:

20150822_182159

nagy jános egyes kategória győztesrábaközi bíráskodikhock barcza2hugyecz dzsenifer győztesgyerekek köztük csanád11951350_878109778949121_970351519046867727_nbukás1díjátadás11896255_878291495597616_9180121878398408122_n11137098_878291498930949_2738694581290124104_n20150822_15471520150822_12302420150821_15132620150821_120223

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.