2019. november 19., Erzsébet

Csuti bácsi már az Angyaloknak cimbalmozik

csuti bácsiElhunyt a legendás cigány-zenész, cimbalmos muzsikus.

Videóval

Életének 88. életévét néhány hete töltötte be Horváth Gyula, közismertebb nevén Csuti bácsi, aki muzsikus lelkét visszaadta Teremtőjének. A legendás Kapolcsi Cigányzenészek legidősebb tagja életét is zenetudásának köszönheti, hiszen 1944 poklában a keretlegények közül többen felismerték a környék szeretett zenészét, aki így menekült meg a deportálástól. Csuti bácsi néhány esztendeje még rendszeresen muzsikált, a Dumaszínház nagyvázsonyi szereplésén is fellépett, sőt: a Rádiókabaré felvételén is ekkor szerepelt. Ahogy arról – Fábry Szabolcs, nagyvázsonyi polgármesternél készült – videónk is tanúskodik, Horváth Gyula muzsikustársaival együtt szeretettel látott vendége, zenésze házibuliknak, házi muzsikálásoknak is.  Munkásságát rokonsága, zenésztársai őrzik és viszik tovább a hagyományokat napjainkban is.

Csuti bácsi négy éves kora óta muzsikált, földi pályafutását befejezte a szőci otthonban fejezte be, temetése március 16-án, szerdán 15 órakor lesz a kapolcsi temetőben.

fotó: facebook

Címkék: , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.