2020. február 21., Eleonóra

Piltman Gábor helytállása az ács-szakmai kontinensviadalon – a nagyvázsonyi fiatal már a jövő évi vébére készül

piltman-gaborvideóval
Svájc legnagyobb faipari kiállításán, a bázeli “Messe” új csarnokában került megrendezésre az ács szakma legnívósabb európai versenye, abból az alkalomból, hogy földrészünkön kereken száz esztendeje rendezték az első szakmai kiállítást. A nagyvázsonyi versenyző egy világrekordnak is részese  volt az alpesi országban.

 Magyarországot két fiatal ács képviselte, akik a Tető Piltman Nagyvázsonyi csarnokában készültek, gyakorolták a versenyfeladatokat. A svájci magyar delegáció tagja volt Dr. Hantos Zoltán, egyetemi docens, okleveles faipari mérnök tanár, továbbá kísérőként Szekeres Zsolt asztalosmester  és Piltman Miklós, ács-tetőfedő mester (aki tavaly éppen a szakmai versenyek szervezéséért kapott Nagyvázsony Jó Hírnevéért-díjat). A magyar küldöttséget két fiatal képviselte. Zakariás Gergő ács, aki egy francia mesteriskolában tanul, fél évente másik városba vándorol egy szakmai rendszer keretei között, amelyet a középkortól jegyeznek a mesterek világában. A másik versenyzőnk a nagyvázsonyi Piltman Gábor ács, aki még szakmáján túl Győrben, a Hild József Építőipari Szakközép-iskolában építőipari technikusnak tanul. A bázeli versenyt két évente rendezik meg, de minden versenyző csak egyszer vehet részt nehogy verseny rutinra tegyen szert.  A versenyidő elemenként egy óra, négy ellenőrzési szakasszal, amelynek szabályozott minden pontja. A végső versenyfeladat egy összetett elméleti tetőidom makettjének elkészítése. Idén tíz ország 32 versenyzője vett részt a megmérettetésen, köztük a világszínvonalat képviselő német, svájci, holland, belga csapatok; a versenyhez tartozó szakmai programokat pedig  34.000 látogató tekintette meg.
A magyar fiúk, Gergő és Gábor egy nagyon fárasztó és több napon át teljes koncentrációt igénylő küzdelemben az első tíz helyezett között végeztek, a stressz terhelés ellenére is szűk időkerettel teljesítették a szakmai feladatot. Piltman Gábor számára nagy lehetőség volt a svájci megmérettetés, hiszen a nagyvázsonyi fiatalember készül az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő (2017 októbere) világbajnokságra illetve szeretné két év múlva szeptemberben, a Budapesten megrendezésre kerülő Euroskill (ács-szakmai kontinensbajnokság) eseményén képviselni Magyarországot. A fiatal szakemberek még a pályájuk elején járnak, de eltökéltségük és szakmaszeretetük alapján nagy jövő áll előttük.
VIDEÓ
A bázeli Európa-bajnokság végén Piltman Gábor és csapattársai egy világrekord részesei is  lehettek 1306 fő társaságában. Erről  szól a beágyazott videó:

Címkék: , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.