2018. oktober 16., Gál

Programbőség Nagyvázsonyban

advent-plakatAdvent első vasárnapjától december 23-ig programok sokasága várja Nagyvázsonyban az ünnepre készülőket.

Advent minden vasárnapján a helyi civil szervezetek, a történelmi egyházak és az önkormányzat együttműködésével gyertyagyújtás és adventi programsorozat várja a Reményi Rendezvényházban az érdeklődőket. A záró alkalmon, 18-án, Aranyvasárnapon Márfi Gyula érsek lesz a falu vendége, majd Karácsonyi Betlehemes Táncház lesz a programon. A betlehemezés nem ér véget ezen a vasárnapon hiszen december 23-án Betlehemi Élőképekkel, zenés műsorral készül a falu apraja-nagyja, óvodástól a nyugdíjasig a különböző korosztályok. A karácsonyi történeteket megjelenítő esemény betanítását a Petőfi Színház művészei és Stamber Renáta népdal-énekes (Alba Régia Táncegyüttes) segíti a helyi közösségeknek, szereplőknek.

Adventi időszakban lesz még Karácsonyi Vásár, Mikulás-futás, gyűjtési program is a településen, nyugdíjas-karácsonyi ünnepség és játszóház is a rendezvényházban valamint két Közéleti Kávéház is Böjte Csabával november 30-án és Farkas Boglárkával december 14-én. További részletek a plakátra kattintva tekinthetőek meg.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.