2017. december 14., Szilárda

Országban első: ökoturisztikai látogatóközpont a hidegvérű lovak jegyében

igásló2A nagyvázsonyi Pontes Alapítvány építheti meg a Magyar Igásló Ökológiai Tájérték-központot. Az ország első ilyen jellegű látogatóközpontja több funciót is felvállal helyi, sőt: országos szinten is. Számos szakmai partner segíti a megvalósítást. 

Logó-alapterv: ló és szeretet=lószeretet

Logó-alapterv: ló és szeretet=lószeretet

Egyedülálló projektötletet nyújtott be – még 2013-ban illetve 2014 januárjában – a nagyvázsonyi Pontes Alapítvány a Veszprém Megyei Önkormányzat projektgyűjtő-felületére. A 2014 januárjában befogadott elképzelés végül idén célba ért. A Területi Operatív Program terhére a civil szervezet 126 millió forint kormány-támogatással építheti meg az első Magyar Igásló Ökológiai és Tájérték-központot a civil szervezet számára ingyenesen használatba átadott magánterületen.

Nem voltam polgármester (ma sem főállású, hanem tiszteletdíjas – a szerk.) 2011 nyarától egészen 2014 nyár végéig, így több elképzeléssel is volt időm alaposabban foglalkozni. A megyei önkormányzat hirdette a lehetőséget, de Nagyvázsony akkori vezetésétől nem ment be a megyéhez a faluból projektelképzelés. Ezt a nyilvános felületen látva, szakemberek segítségével elkészítettem, az alapítvány pedig beküldte a fogatos lovakra épülő turisztikai projektleírást a megyéhez. Természetesen átgondolt projekt-szemlélettel megfogalmazva. Ennek köszönhetően született meg a 2015-ös fogatos film (kisfilm-link és részletes tanulmány itt) illetve az ennek szervezését is felvállaló igásló-központ gondolata is – mondta el Fábry Szabolcs ötletgazda a Magyar Hidegvérű Lótenyésztők Egyesületének közgyűlésén, mint meghívott vendég.

Számos szakmai és egyházi partner segít, hogy a lovasok és a kikapcsolódni vágyók igazi oázisra leljenek a hidegvérű lovak segítségével Nagyvázsonyban

Számos szakmai és egyházi partner segít, hogy a lovasok és a kikapcsolódni vágyók igazi oázisra leljenek a hidegvérű lovak segítségével Nagyvázsonyban

A központ több funkciót is ellát majd. Egyfelől a látogatóközpont épületében interaktív eszközök segítségével ismerkedhetnek gyermekek és felnőttek, gyermek- és felnőttcsoportok a munkalovak világával, leginkább tudásával. Azonban nem csak az élményteremben, hanem kint a szabadban – tematikus hétvégéken – megnézhetik és ki is próbálhatják az erre a célra elkülönített területen a látogatók a lovas szántás, szénacsinálás, boronálás, közelítés (fakitermelés), vetés és egyéb lovas munkákat. A látogatóközpont ugyanakkor számos tematikus fogatos program szervezését (borvacsorák, gyógynövénytúrák, fogatos zarándoklatok, fogatos pikniktúrák stb.); sőt, a fogatos hulladékgyűjtés modelljének népszerűsítését, koordinálását is felvállalja. Az épületegyütteshez családi rendezvények, esküvők, céges csapatépítők számára is alkalmas, high-tech vetítőkkel, ledfalas technikával ellátott nagyterem, szabadtéri élményelemek és egy, a Szent Jakab-romokat és a tájérték-területet bemutató tanösvény is megépül. A terület kialakításában fontos szempont, hogy a fogatos versenyek, találkozók megszervezésére továbbra is alkalmas legyen a rét, kaszáló.

A projektgazda alapítvány számításai szerint számos fogatos, lovas gazdának tudnak pluszbevételt termelni illetve helyben munkahelyet teremteni. A projekt fontos szakmai partnere – zarándokút-állomásra tekintettel – a Mária Út Egyesület, a Magyar Pálos Rend, a lovas tematika miatt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztők Egyesülete illetve a Kaposvári Egyetem Bőszénfai Tangazdasága – és még számos szakmai, turisztikai szervezet, helyben pedig a helyi lovas egyesület.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.