2017. junius 26., János, Pál

Vitézpróba: különleges programsorozat indul

vitéz kiképzés I. plakátElsősorban a nagyvázsonyi Kinizsi Várban, de a település több pontján is különleges, nyílt vitézpróba (egyúttal képzés) indul május 19-én a helyi Pontes Alapítvány jóvoltából. A két éven át zajló programok bárki számára látogathatóak és a hagyományőrzés legjelesebb képviselőitől egészen a pálos szerzetesekig számos előadó mutatja be, tanítja a reneszánsz kor világát, kultúráját, harcmodorát, lelkiségét, de lesznek majd gasztro-előadók, kóstolók is. 

Május 19-20-i hétvégével több, mint két éven át zajló programsorozat indul Nagyvázsonyban. A helyi Pontes Alapítvány EFOP-pályázatának, kormánytámogatásának köszönhetően többek között a hagyományőrző közösségi események és közösségi szervezetek létrehozása, támogatása a cél. Mindennek jegyében nem csak számos helyi szervezet kap eszközvásárlási segítséget a program segítségével, hanem a helyi fiatalok által szerveződő végvári hagyományőrző közösség külön (nyilvános) képzés-sorozaton vehet részt.

A két éven át tartó programsorozat résztvevői megismerhetik a végvári vitézek életét, harcmodorát, de még erőt adó lelkiségét is

A két éven át tartó programsorozat résztvevői megismerhetik a végvári vitézek életét, harcmodorát, de még erőt adó lelkiségét is

Két éven át rendszeresen jönnek előadók, hogy megismertessék fiataljainkkal, de ugyanakkor minden érdeklődővel a Reményi Rendezvényházban illetve a Kinizsi Várban a korszak egy-egy területének jellemzőit. Vendégek lesznek a teljesség igénye nélkül:

  • Somogyi Győző (Kossuth-díjas grafikus, a Kinizsi-korabeli huszárságot képviselő bandérium kapitánya, a magyar katonai öltözetek, fegyverzetek szakértője, számos e témában kiadott könyv szerzője)
  • Zeilter Gusztáv történelem tanár, a Szent Imre Alapítvány elnöke, a hadtörténelem egyik jeles Veszprém megyei képviselője
  • Szegedi László vállalkozó, helyi képviselő, településünk történelméről széleskörű ismeretekkel rendelkező helytörténésze
  • pálos szerzetesek, Kinizsi Pál és Hunyadi Mátyás legkedvesebb tanácsadói stratégiai, politikai, de magánéleti kérdésekben is
  • és még sokan mások, akik bemutatják és tanítják a reneszánsz kor kultúráját, harcmodorát, öltözetét, lelkiségét, gasztro-kultúráját és Kinizsi korának még számos érdekességét.

Az első alkalomra május 19-én, 16.00 órakor kerül sor a Reményi Rendezvényházban, ahol a megnyitóprogram vendégelőadója Puskás Antal OSP, pálos szerzetes lesz. Előadásának címe: Pálosok és a szellemi harc. Másnap, szombaton a Rendezvényházban délelőtt, majd délután Somogyi Győző tart előadást illetve bandériumtársai kiképzést a végvári katonai életről. Az alkalmak mindenki számára nyilvánosak és ingyenesek.

Ahogy Fábryné dr. Takács Tímea, a szervezet elnöke fogalmazott körlevelében, “fontosnak tartom, hogy hagyományőrzőink megismerjék Kinizsi szívének oly’ kedves közösség szellemiségét, hiszen a hagyományápolás nem „pusztán” fegyverforgatás. Ugyanakkor szeretettel hívom településünk közösségeinek vezetőit (és természetesen a hozzátartozókat, ismerősöket) is erre az alkalomra. Meggyőződésem, hogy Kinizsi Pál falujában mindenki számára felemelő alkalom lesz ez a két óra Antal atyával illetve a sorozat többi állomása is.”

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.