2018. november 13., Szilvia

Kenyérmezőn koszorúzott a Kinizsi Szövetség

43788771_310064489575378_2824670398530977792_nPánczél Károly, a Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő, a Kinizsi Szövetség védnöke mondott köszöntőt a Kenyérmezei diadalnak emléket állító emlékműnél, Alkenyéren. A delegációk Déván találkoztak, ahol szó esett a nemzetpolitikai döntésekről és lehetőségekről is. 

A Kárpát-Medencei Kinizsi Szövetség külhoni és anyaországi tagjaival találkoztam ma Déván, Böjte Csaba testvér gyermekotthonában. Előadásomban beszámoltam nekik a magyar nemzetpolitika eredményeiről és az előttük is nyitva álló pályázati lehetőségekről. Emellett köszönetet mondtam Kinizsi Pál emlékének ápolásáért, azért, amiért nem hagyják feledésbe merülni a történelmi múltat, miközben a nemzeti összetartozást is ápolják, hiszen a szövetség fontos összekötő kapocs a Kinizsi életéhez kötődő külhoni és anyaországi települések között – hangsúlyozta Pánczél Károly. Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe – hangzott el már Kenyérmezőn Babits Mihály gondolata. Az 1479. október 13-án lezajlott kenyérmezei győzelemben a Kinizsi Pál által vezetett sereg, Mátyás hadai az európai civilizáció felszámolása, a nemzeti azonosságtudat elvétele ellen fogtak fegyvert. A keresztény hadak megsemmisítő csapást mértek a török seregre – mondta Pánczél Károly a koszorúzáson. A parlamenti bizottság elnöke hangsúlyozta: az 1018 esztendős Szent István-i állam 442 évet idegen elnyomás alatt, alárendeltségben töltött. Mi, magyarok tehát pontosan tudjuk és érezzük, hogy mit jelent az elnyomás, mit jelent az alárendeltség. Ez arra predesztinál minket, hogy a XXI. században is küzdjünk az autonómiáért, az önrendelkezésért, hiszen ez az, ami az utódállamok részére is elhozhatja a társadalmi békét és a prosperitást.

Az ünnepségen a Dévai Szent Ferenc alapítvány fiataljai szolgáltak Kinizsi Pál hősiességét felelevenítő zenés műsorral, majd a szövetség delegációi elhelyezték a csata emlékművénél koszorúikat illetve útjára engedték – már-már hagyományosan – a szövetség tagjaként érkező pancsovai delegáció postagalambjait.
Dél-erdélyi programok a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Külügyminisztérium támogatásával valósultak meg.

Címkék: , , , ,

Hozzászólás nem engedélyezett.