2018. szeptember 22., Móric

‘Helyi téma’ kategória archívum

Lezajlott a VIRTUS, népszerűek voltak a programok

2018. augusztus 21. kedd

virtus díjátadóTelt ház volt az első PIKNIK-Mozin, bár szabadtéri eseményen kicsit képzavar a “telt ház”. A hőség ellenére szintén sokan látogattak el a Jobbágyi József Lovasemléknapra, ahol két forduló helyett egy fordulót rendeztek. Ferencz Róbert nyerte idén is a maraton-kategóriát, nagyvázsonyi Bíró László az előkelő ötödik helyen végzett. Augusztus 20-án Szent István-napi mise után, a délutáni ünnepségen átadásra kerültek a Nagyvázsony Jó Hírneve-díjak is.  (tovább…)

Kincsemmel startolt az idei VIRTUS

2018. augusztus 6. hétfő

kincsemVIDEÓVAL

A Kincsem film PIKNIK-mozival, közönségtalálkozó Nagy Ervinnel, látványos fogathatjó-program, fogatos túrák és augusztus 20-i ünnepség várta az idei VIRTUS – Lóerők Napja rendezvénysorozat vendégeit, látogatóit Nagyvázsonyban. Tudósítások és korábbi beharangozónk cikkünkben.   (tovább…)

Sikeres volt a Hazajáró Napok és az első REND-s Piac

2018. augusztus 6. hétfő

pendelyNagyvázsonyban harmadik alkalommal rendezték meg a Hazajáró Napokat kórustalálkozóval, ötödször a Várbált és először a Rend-s Piacot. Az országos és megyei média nagyszerű kritikákkal illette a rendezvénysorozatot, de a legmeghatóbb visszajelzések a szerzetes piac kapcsán érkeztek a szervezőkhöz. Különleges kezdeményezés volt a nándorfehérvári diadalról való megemlékezés is, amely az ország első ilyen típusú (csatajelenet és Dugovics Titusz hőstettének emlékére toronyzuhanás) megemlékezése.  (tovább…)

Hazajáró Napok Várbállal, REND-s Piaccal

2018. június 19. kedd

hazajáró plakát  Részletek a cikkben és a plakátra kattintva olvashatóak. (tovább…)

Falumegújítási díj: Nagyvázsony kiváló kategória és építész-különdíj

2018. május 28. hétfő

33478323_1664978173567758_2757251115769659392_nNagyvázsony átvette a hazai falufejlesztési díj legmagasabb elismerését, a Magyarországi Falumegújítási díj kiváló díjazását és egy rangos különdíjban is részesültek a település fejlesztései. (tovább…)

Új jegyző a hivatal élén

2018. május 22. kedd
aláírásDr. Szemes Róbert váltja a volt jegyzőt a helyi hivatal élén.

(tovább…)

Elképesztő leletegyüttes, Szent György-napi marha(nagy)hajtás, Kinizsi Majális: kinyitnak a múzeumok és a csárda is

2018. április 18. szerda

szentgyörgyplakátFergeteges programmal készül Nagyvázsony a hosszú hétvégére. Az elkövetkező napokban nyitnak a múzeumok és a Várcsárda is. Pénteken pálos régészeti konferenciát is tartanak. Pont jókor, mert úgy tűnik, Nagyvázsonyban Európai szinten is egyedülálló római kori városra, épületekre bukkantak a régészek. (tovább…)

Nem volt Lajos-nap: Nagyvázsonyban is nagyon nyert a Fidesz

2018. április 9. hétfő

parlamentAz országos választások pártarányainál is magasabb arányban nyert a Fidesz a 2018-as országgyűlési választásokon. Fenyvesi Zoltán lett a térség új országgyűlési képviselője,  Nagyvázsonyban kihívóit (Kárpáti-, Rig- és Takács Lajos) magabiztosan megelőzve. A kormánypártok történelmet írtak, hiszen Európában is egyedülálló, hogy 2/3-os többséget szerző (2010) kormányzóerők további két alkalommal (2014, 2018) is kétharmados többséget szerezzenek. (tovább…)

Új vendéglő – megújuló vendéglők Nagyvázsonyban

2018. március 24. szombat

mátyás udvarMiközben a Balázs Kávézó vendéglőtérrel gyarapodik, a vár melletti Mátyás Udvar valamint a nagy parkolóban lévő Vázsonyvölgy Vendéglő megújult terekkel, arculattal, a 20 Cafe előtti tér pedig igényes parkolóval várja a turistákat. (tovább…)

Novus-csarnokavató: pesszimizmus legyőzése

2018. március 14. szerda

szijjártó novusSzijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter vett részt a nagyvázsonyi Novus Interiőr új csarnokának átadásán. 70 új munkahelyet hozott létre a svéd cég Nagyvázsonyban, az első lépcsőben. (tovább…)