2018. oktober 19., Nándor

‘lovasok’ címkével ellátott bejegyzések

Egy közösség közös sikere: Szent Mihály-napi programok Nagyvázsonyban

2018. szeptember 30. vasárnap

marhanagyhajtás6A Balatont és kiemelt turisztikai térségét ilyen példaértékű nemzeti rendezvényekkel lehet négy évszakossá tenni. Szívből gratulálok! Hajrá Nagyvázsony! – fogalmazott Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő a rendezvényről. (tovább…)

Lezajlott a VIRTUS, népszerűek voltak a programok

2018. augusztus 21. kedd

virtus díjátadóTelt ház volt az első PIKNIK-Mozin, bár szabadtéri eseményen kicsit képzavar a “telt ház”. A hőség ellenére szintén sokan látogattak el a Jobbágyi József Lovasemléknapra, ahol két forduló helyett egy fordulót rendeztek. Ferencz Róbert nyerte idén is a maraton-kategóriát, nagyvázsonyi Bíró László az előkelő ötödik helyen végzett. Augusztus 20-án Szent István-napi mise után, a délutáni ünnepségen átadásra kerültek a Nagyvázsony Jó Hírneve-díjak is.  (tovább…)

Kincsemmel startolt az idei VIRTUS

2018. augusztus 6. hétfő

kincsemVIDEÓVAL

A Kincsem film PIKNIK-mozival, közönségtalálkozó Nagy Ervinnel, látványos fogathatjó-program, fogatos túrák és augusztus 20-i ünnepség várta az idei VIRTUS – Lóerők Napja rendezvénysorozat vendégeit, látogatóit Nagyvázsonyban. Tudósítások és korábbi beharangozónk cikkünkben.   (tovább…)

Első hivatalos út: Kapolcs nagyvázsonyi fogattal

2018. május 20. vasárnap

received_263941704167623Dr. Nagy István agrárminisztert első hivatalos látogatásàra, a kapolcsi vásárra nagyvázsonyi fogat szállította. (tovább…)

Lovas farsang Nagyvázsonyban: “ahol nem csak élni jó, hanem hazajárni is…”

2018. február 12. hétfő

kiszebáb ég– ezekkel, a címben idézett szavakkal tudósít a Veszprém Megyei Hírportál közösségi oldalán. Lovas farsanggal, kiszebáb-égetéssel és pálinkamustrával űzték a telet a településen. (tovább…)

Pásztorkutyák, csordahajtás, szüret – vigasság Nagyvázsonyban

2017. szeptember 14. csütörtök

videóval

marhanagyhajtás 2017 őszTíz évvel ezelőtt rendeztek először Marha(nagy)hajtás – szüreti mulatság és pásztorünnep rendezvénysorozatot Nagyvázsonyban. Idén szeptember 23-án lesz a különleges program különleges bemutatókkal.

(tovább…)

Fogatverseny, lovas bemutatók, alapkőletétel, díjátadások az idei Virtuson

2017. augusztus 21. hétfő

virtus 2017 2 kisIdén is lebonyolításra került immáron negyedik alkalommal a VIRTUS – Lóerők Napja rendezvénysorozat Nagyvázsonyban. A fogatosok látványos küzdelmei mellett alapkőletételre Ugron Ákos helyettes államtitkárral és a Nagyvázsony Jó Hírneve-díjak átadására is sor került. Előbbit a csetényi Varga Zsolt nyerte, utóbbiban a Mesevár Óvoda és Bölcsőde, Szombati József és Hauck Zsolt részesült. (tovább…)

Országban első: ökoturisztikai látogatóközpont a hidegvérű lovak jegyében

2017. május 16. kedd

igásló2A nagyvázsonyi Pontes Alapítvány építheti meg a Magyar Igásló Ökológiai Tájérték-központot. Az ország első ilyen jellegű látogatóközpontja több funciót is felvállal helyi, sőt: országos szinten is. Számos szakmai partner segíti a megvalósítást.  (tovább…)

Medves-alján járt a nagyvázsonyi delegáció

2017. május 10. szerda

egyházasbást csoportvideóval

A Bethlen Gábor Alap támogatásával a Kinizsi Szövetség tagjánál, Egyházasbáston járt 15 nagyvázsonyi delegációban. A felvidéki közösség majálist szervezett a Medves-aljai településen.

(tovább…)

Tizenkétszeres világbajnok Nagyvázsonyban

2017. április 10. hétfő

videóval

bárdos nagyvázsony fogatBárdos György lovas legenda járt Nagyvázsonyban két napos tréninget tartani a megye fogatos gazdáinak. (tovább…)