2017. december 14., Szilárda

‘pálosok’ címkével ellátott bejegyzések

“(…) küldöttségünk minden tagja elismerését fejezte ki…”

2017. június 13. kedd
pálostelepülések mise2Június 10-én zajlott Nagyvázsonyban a Pálos Települések Találkozója. A Petőfiszállásról (Pálosszentkút) érkezett delegáció kedves levelet írt, amelyet eljuttatott portálunknak is. A rendezvényen Fenyvesi Zoltán alelnök közel 400 milliós fejlesztésről számolt be, míg Fülöp Attila államtitkár a keresztény közösségek nemzetmegtartó szerepéről szólt köszöntőjében.

(tovább…)

Országban első: ökoturisztikai látogatóközpont a hidegvérű lovak jegyében

2017. május 16. kedd

igásló2A nagyvázsonyi Pontes Alapítvány építheti meg a Magyar Igásló Ökológiai Tájérték-központot. Az ország első ilyen jellegű látogatóközpontja több funciót is felvállal helyi, sőt: országos szinten is. Számos szakmai partner segíti a megvalósítást.  (tovább…)

Vitézpróba: különleges programsorozat indul

2017. május 16. kedd

vitéz kiképzés I. plakátElsősorban a nagyvázsonyi Kinizsi Várban, de a település több pontján is különleges, nyílt vitézpróba (egyúttal képzés) indul május 19-én a helyi Pontes Alapítvány jóvoltából. A két éven át zajló programok bárki számára látogathatóak és a hagyományőrzés legjelesebb képviselőitől egészen a pálos szerzetesekig számos előadó mutatja be, tanítja a reneszánsz kor világát, kultúráját, harcmodorát, lelkiségét, de lesznek majd gasztro-előadók, kóstolók is.  (tovább…)

VIRTUS-ból nem volt hiány

2016. augusztus 24. szerda

virtus 2016 1Életkép-fotókkal

Befejeződtek a VIRTUS-fesztivál eseményei, megszentelték a falu kenyerét, Litérre került  Jobbágyi József Emlékkupa, vasárnap gyógynövény-kavalkád várta a résztvevőket és elkezdődött a fogatos lelki gyakorlat is Nagyvázsonyban.

(tovább…)

Delegációk Nagyvázsony képviseletében

2016. június 20. hétfő

pilisszentlászló pálosokPálos települések találkozóján Zékány Zsolt alpolgármester képviselte Nagyvázsonyt, ahol a településvezető átvette a “vándorzászlót”, hiszen jövőre Nagyvázsony adhat otthont a programnak. Fábry Szabolcs polgármester Chatillon sur de Indre település polgármesterénél járt.

(tovább…)

Székelyföldön járt a nagyvázsonyi küldöttség

2016. május 11. szerda

pálosokvideóval

Székelyföldön járt a nagyvázsonyi önkormányzat küldöttsége. A küldöttség több Kárpát-medencei magyar falut is felkeres a hónap folyamán. 

(tovább…)

Forgatások Nagyvázsonyban

2016. április 28. csütörtök

filmforgatás drónA Duna TV stábja és egy reklámfilmes-csapat forgatott a településen. Gasztronómiai műsor készül a község bemutatásával illetve bemutatófilm készül a fogatos hulladékgyűjtés költség- és környezetvédelmi hatékonyságáról. (tovább…)

Egyeztetés a pálosoknál

2016. március 4. péntek

pálos kerekA Nemzeti Várfejlesztés nagyvázsonyi programjáról folyt egyeztetés a fővárosban.

(tovább…)

Pálos termékcsaládhoz csatlakoznak nagyvázsonyi kézműves ízek

2016. február 16. kedd

KAPOLCSIKUMA nemrégiben létrejött s folyamatosan bővülő termékcsaládhoz csatlakoznak a nagyvázsonyi Farkas Yvette helyi vadgyümölcstermékei. De ez még csak a kezdet – derült ki egy mai konferencián.

(tovább…)

Három nagyvázsonyi érték a megyei értéktárban

2015. szeptember 2. szerda

20150901_200759Három  örökség került be a Veszprém Megyei Értéktárba.

(tovább…)