2018. február 19., Zsuzsanna

‘szocialisták’ címkével ellátott bejegyzések

Ellenzék: akár Nagyvázsonyba is telepítenének migránsokat

2018. február 6. kedd

migránsinvázióA Magyar Idők konzervatív napilap összeállítást készített az ellenzéki pártok kormányfőjelöltjeinek korábbi nyilatkozataiból. Ebből kiderül, van olyan balliberális vezető politikus, aki felhagyott laktanyákba, többek között akár a nagyvázsonyiba is migránsokat telepítene. Akinek picit is aggasztó ez az elképzelés, annak javasoljuk február 7-én a Közéleti Kávéház rendezvényét, ahol Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő fog beszélni napjaink világpolitikájáról és a migránsinvázióról.

(tovább…)

OLAF-jelentés: Nagyvázsony 420 évre elegendő költségvetését érinti a szabálytalanság

2017. február 8. szerda

pénzesőAz Európai Unió pályázati forrásainak felhasználását ellenőrző OLAF jelentése szerint egy település éves költségvetéséhez képest közel félévezrednyi pénzt használtak fel szabálytalanul szocialista-liberális kormányzás és főváros-vezetés idején. (tovább…)

Nagyvázsonyban meggyőző Fidesz-győzelem

2015. április 12. vasárnap

Nagyvázsonyban mindkét szavazókörben fölényesen győzött Fenyvesi Zoltán, a választókerületben 1%-os különbséggel azonban a jobbikos jelölt nyert (99%-os feldolgozottság).

(tovább…)

Újabb rezsicsökkentés

2014. február 7. péntek

Újabb rezsicsökkentésről döntött a Parlament. A kormány célja, hogy a szocialista kormányok alatt eladott energiaszolgáltatókat visszaszerezze és non-profit cégekkel üzemelve tartsa féken az árakat. 

(tovább…)

Veszprémben is tartozik a volt SZDSZ

2013. november 21. csütörtök

1,22 milliárd forint tartozást hagyott maga után a legellent-mondásosabb párt, a volt Szabad Demokraták Szövetsége. Veszprémben is jelentős tartozást hagyott maga után a liberális alakulat. A párt volt vezetői menekülnek a kérdés elől. 

(tovább…)

Gazdákat vegzált a Veszprém megyei képviselő

2013. május 12. vasárnap

Szívesen körbevezette volna mezőgazdasági telephelyén a birtokán betolakodóként fényképezgető Gőgös Zoltán Veszprém megyei szocialista országgyűlési képviselőt egy igrici gazdálkodó, ám a honatya eliszkolt, és a pár perccel későbbi rendőri igazoltatás során már tagadta, hogy besétált volna a földekre.

(tovább…)